KTJ2009-07-08Z

KTJ2009-07-08Z

Új hozzászólásSzerző: jzoltan » 2009.07.07. 23:00

JEGYZŐKÖNYV


Készült: Alsónémedi Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének
2009. július 08-án megtartott zárt üléséről.


Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal tanácskozóterme.
(2351 Alsónémedi, Fő út 58.)


Jelen vannak: A mellékelt jelenléti ív szerint a Képviselő-testület tagjai, a Polgármester, a Jegyző és a jegyzőkönyvvezető és az ülés egy részében ---.



Napirend 4.) Vagyoni ügy.


--- tájékoztatja a jelenlévőket, hogy hétfőn jártak a Takarékbanknál tárgyalni --- képviselővel – --- szervezésében – és e tárgyalás eredményeképpen a tegnapi napon érkezett meg a bank ajánlata.
Felolvassa a banki ajánlatot, mely nettó 157,5 millióról szól.
Saját részéről úgy gondolja, hogy tudni kell az ajánlattal élni vagy nem, így erről kell beszélni és dönteni jelen ülésen. Az ajánlat forintban történő készpénzes fizetésről szól.
Ma beszélt ---al is, aki korábban a bérlet ügyében itt járt és megkérdezte, áll-e az ajánlata. Mivel azóta sok minden nem történt, mióta itt járt, így 90 %-ban tartható az ajánlat. Igaz hallotta, hogy máshol is próbálkozott.
A technikai lebonyolítás részleteiről ---t kéri fel a tájékoztatásra.

--- – ---t kiegészítve – elmondja, hogy --- ezen kívül 23 millió forintot szeretett volna pluszban kérni, hogy fizetési kötelezettségeit teljesíteni tudja. Az Önkormányzat felé kb. 7,5 milliós adótartozás van – a Kft. és mint magánember vonatkozásában –, így tulajdonképpen 16 milliót kérne még a banki összegen felül. A bank 165 millióból engedett 7,5 milliót, így lett 157,5 milliós a nettó ajánlatuk.

--- jelzi, hogy az ABÉVA Kft. venné meg az ingatlant az ÁFA visszaigénylése miatt.
Elmondja, fejtörést okozott a vásárlás lebonyolítása is, ami egy komoly eljárás

--- tájékoztatja a jelenlévőket, hogy kötelező a közbeszerzési eljárás lefolytatása. A jogszabály lehetőséget ad arra, hogy hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárást folytassanak le. Az ajánlati felhívást el kell készíteni és meg kell küldeni az ingatlan tulajdonosának és a Közbeszerzési Döntőbizottságnak. A Döntőbizottságnak 15 napja van a beküldött anyag vizsgálatára és a tulajdonosnak a válasz átgondolására. Ha a Közbeszerzési Döntőbizottság nem tesz kifogást, akkor szerződést lehet kötni a tulajdonossal a 8 napos határidő letelte után.
Erről az eljárásról a Takarékbankot is tájékoztattuk és utánanéznek, mert ezeket Ők sem tudták. A banknak a pénzre szüksége van már a szerződéskötés után.
Ha az ABÉVA Kft. vásárolja meg az ingatlant, akkor több lehetőség is van a pénz átadására. Személy szerint a tagi hitelt tartja legmegfelelőbbnek, amit az üzemeltetési nyereségből fizetne vissza a cég, pl. 10 év alatt akár kamattal együtt.

--- jelzi tegnap jutott tudomására, hogy --- is eladó és 100 millióért már megvehető.

--- tájékoztatja, hogy azok, akik a hőszigetelő anyaggal itt jártak bemutatkozni azt mondták, hogy megveszik.

--- jelzi, hogy az az épület le van robbanva és a fekvése sem jó, rossz az út is előtte.

--- régen járt kint azon a telepen, belülről úgy nézett ki, mintha nem is új anyagból készült volna. Autószerelő, kamionszerelő műhelynek tudná elképzelni.

--- elmondja, ha valaki tett egy-két kört a faluban, akkor látta, hogy egyre több az eladó ingatlan. A „parlagon” fekvő ingatlanokat ki tudja, hogy ki veszi meg? Inkább azokat kellene megvásárolni és fiatal házasoknak felajánlani.
A 160 milliós kiadás nem tudni, mit hoz a konyhára. Ennyi pénzből hány ingatlant meg tudnának vásárolni. Nem látja, hogy mikor lesz az Önkormányzatnak ebből a befektetésből jelentős bevétele.
Olyan ingatlanok lettek eladók, amik lehetséges, hogy olyan tulajdonosokhoz kerülnek, akiket nem szeretnénk, ha ide telepednének le.

--- szerint ez két különböző dolog, nem lehet összekapcsolni őket. Az Ullmann telephelyet az Önkormányzat hasznosítani fogja, hogy később bevétele legyen belőle. Az első vagy a harmadik hónaptól bérbeadás útján már hasznot is hozna. A szerviz ki van adva, nettó 600.000,- Ft-ot fizetnek havonta bérleti díjat. A másik variáció – amit --- mondott – nem kecsegtet profittal, igaz más szemszögből fontos. Ha nem tudják a telephelyet hasznosítani, akkor két év múlva el kell adni. A lakásokat odaadják és semmi hasznuk nem lenne belőle, legfeljebb később küzdhetnek majd azért, hogy költözzenek ki onnan. Olyat, mint a --- ház természetesen meg kell vásárolni, ha lehetőség adódik rá. Az ingatlanfelvásárlásokat nem vállalhatják fel azért, hogy ne cigányok települjenek ide.

--- köszöni a választ és egyetért abban, hogy külön kell választani a két dolgot, de mindkettő igaz.

--- jelzi, neki nem szimpatikus a Suzuki Ullmann megvásárlása 160 millióért. Felvették a magas kölcsönt, nem látja, hogy valós összegek lennének, amiket a vállalkozó leírt. Bármi történhet – csőd, meghal stb. – és nem lesz bevétel. El tudjuk adni, de mennyiért?
Takarékoskodna a meglévő összeggel. Azt sem tudják, hogy milyen adóváltozások lesznek és a kötvényt is folyamatosan fizetni kell.
Nem támogatja a vásárlást.

--- úgy véli, pont az adóváltozások miatt kell a bevételek után menni. – Mivel --- az előző ülésen nem volt jelen, tájékoztatja az akkor elmondottakról.
Javasolja szavazzanak arról, hogy megvegyék vagy ne, s ha igen, akkor beszéljenek az árról.

--- szerint a --- által elmondottak okos dolgok, sőt az olcsóbb ingatlanokat felvásárolhatnák és megválogathatnák, kinek adják el.
Nehéz eldönteni, hogy a 160 milliós árat hová tegyék, de ha 30 millióért látják, mit építenek az óvodába, akkor látható mit ér ez a terület és az épület.

--- szerint az is igaz, amit --- elmondott és az is, amit ---, de nem tudni az ingatlanok árait, kinek mit adnának el stb.

--- is sokat gondolkozott a dolgon, de ha mindent figyelembe vesznek, az onnan befolyó pénz később jól jönne. Jó helyen van a telep, bízik benne, hogy bérbe lehet adni. Szerinte ilyen áron el lehet majd adni vagy még jobban. Egy két szintes ház is 20-30 millió forint, ez pedig egy újszerű ingatlan, jó minőségben.
Megvásárolná a telepet.

--- szerint senki nem tenné a nyakát arra, hogy az illető mennyit és meddig fog fizetni.
Felveti, hogy a 8,5 hektáros ingatlant mennyi ideig árulták. Ő nem optimista.

--- tájékoztatja, hogy a 8,5 hektárt nem nagyon hirdették, árulták.

---jelzi, amikor árulták, akkor pedig a legmagasabb áron hirdették.

--- elmondja, hogy az önkormányzatoknál erős megszorítások lesznek.
Győzzék meg, hogy a 160 millióra később nem fogják mondani, hogy erre vagy arra kellene és emiatt mást nem fognak tudni megvalósítani, mert hiányzik az összeg valahonnan. Nagy összegről van szó. Erős megszorítások esetén nem fog-e nagyon hiányozni a pénz?

--- tájékoztatja, hogy még semmit sem tudni a megszorításokról, talán az országos költségvetés összeállítása után többet tudunk meg.
Jelenleg kb. 50 %-ban állami bevételeink vannak, a többi saját bevétel és reméli, hogy emelkednek a saját bevételek.

--- felveti, nem megoldás-e – habár rövid az idő –, hogy húznák a dolgokat és megtudnák milyen mínuszok lesznek, a vállalkozások milyen évet zárnak stb.

--- nem görgetné a dolgot és a döntést sem. Május végére ígértek döntést az ügyben – földvásárlás ügyében is – és már július van.
Jelzi, hogy --- is jelentkezett a --- ház miatt, több helyen próbálkoztak ingatlant keresni, de Alsónémedin akarnak maradni. Az utolsó ajánlott árat talán elfogadnák.
A --- féle ingatlan is összehasonlítási alap lehet, mert az 120 millióról indult, ez pedig egy jobb ingatlan 180 millióért, de jó összehasonlítási alap lehet a --- féle ingatlan is.
Természetesen a lehetőségeket meg kell nézni, meddig lehet elmenni. A --- is jó vásárlás lenne, de elhangoztak negatívumok is.
Ha a Suzuki Ullmann-t megvásároljuk, azonnal lehet vele mit kezdeni és bevételt is hoz a konyhára. Hiteles embernek tartja ---t – a többszöri tárgyalás alapján –, de természetesen rizikó is van a dologban.

--- szerint, ha --- belebukik a dologba, akkor jönni fog más, mert jó helyen van.

--- szerint is helyes irány lenne, hogy a szórakozás odatelepülne, kimenne a településről. Az Öreg tónál 2-3 rendezvényt engedélyeztek korábban és hány rendezvény van és lesz már idén, és oda lakóterületet is szeretnének.
Az ár tehát 157,5 + 23 millió forint, de abból vissza is folyik kb. 7,5 millió, el kell gondolkodni.

--- úgy véli, ha ez mellett a befektetés mellett a szomszéd ingatlan megvásárlása és a --- ház megvásárlása is menne, nyugodtan tenné fel a kezét a vásárlásra.

--- tájékoztatja, hogy mindet tudják finanszírozni, hiszen 900 milliójuk van év végéig, tekintettel arra, hogy kibocsátották a kötvényt.

--- jelzi, hogy az iskola beruházást is elkezdték és hitel nélkül is meg tudták volna valósítani. A --- házat is meg tudják vásárolni.

--- szerint, ha a megszorítás 160 millióval érintené az Önkormányzatot, akkor az önkormányzatok 80 %-a csődbe menne. Még ekkora megszorítást is túlélnének, mert egy éves 160 milliós megszorításról van szó.

--- a megszorítások között az iparűzési adó elvonására gondolt.

--- tájékoztatja, hogy a beszedésről van szó, igaz van egy-két kérdés (pl. tartozások kezelése, kérelmek elbírálása stb.).

--- úgy jött ide, hogy nem győzköd senkit.
Névszerinti szavazást kér az ügyben és kéri, hogy az kerüljön bele az Alsónémedi Hírmondóba is.
Összefoglalja, hogy nem 160 milliós kiadásról van szó: 157,5 millió a banknak, 23 millió ---nek – igaz egy része visszajön, tartozásának fejében –, az ÁFA 45 millió, amit az ABÉVA Kft. 60-120 nap múlva majd visszakap, 10 % vagyonszerzési illeték kb. 18 millió forint. Így tulajdonképpen 200 millió + ÁFA összegről van szó. Ha 600.000,- Ft/hó összeg a műhely bérletéből bejönne az 7,2 millió/év és amit --- fizet az is 15-20 milliós összeg évente, így 30 millió forintos éves bérleti díjjal számolhatnak.

--- jelzi, a műhely bérlet benne van --- ajánlatában, 15-20 milliós összegről beszéljenek.

--- – folytatva – elmondja, ha a 200 millió forint kamatát nézik 13-14 %-os kamattal úgy, hogy semmit sem csinálnak, megkapják a 15-20 milliót államkötvényben. Ha 20 millió kamatot kapnak és nincs semmi rizikó, semmi értelme ebbe az ügybe pénzt tenni.
Ismét megkérdezi --- képviselőt – a korábbi ülésen is megkérdezte –, milyen kapcsolatban áll ---al vagy -al, mint magánszemély?

--- tájékoztatja, már az előző ülésen is elmondta, hogy semmilyen magánkapcsolatban nem áll, de Ő a jogi képviselőjük. Egyszer-kétszer ugyan megjavíttatta az autóját náluk.

--- jelzi, nemmel szavaz, és névszerinti szavazást kér. Ha technikailag kivitelezhető, akkor az Alsónémedi Hírmondóba a névszerinti szavazás kerüljön bele.

--- arról érdeklődik, hogy benne legyen a név az újságban, nem kellene szavazni?

--- tájékoztatja arról kell szavazniuk, hogy névszerint akarnak-e szavazni.


--- kimegy a teremből.
(12 főből jelen van 10 fő)


---jelzi, ezért ülnek itt, hogy felelősséget vállaljanak a döntéseikért.

--- megjegyzi, a többi döntés is felelősség.
--- szerint ez akkora összeg, hogy nagy felelősség.
--- az előző üléskor megkérdezte ---t, hogy miért kell 800 milliót felvenni, azt válaszolta, hogyan fognak működni. – Kár, hogy nincs itt ---.
A 800 milliót 400 milliós kamat terheli, mennyi mindent tudtak volna abból csinálni.


--- visszajön a terembe.
(12 főből jelen van 11 fő)


--- elmondja, nem tudják előre, mennyiért fogják majd eladni és a bérleti díjakat sem tudják.

--- elmondja, azt sem tudják mi lesz az adóbevételekkel, esetleg leosztják lakosságszámra és innen máshová kerül a pénz.

--- tájékoztatja, hogy az SZJA-nál már így van, mi szinte nem kapunk SZJA-t.

--- szerint jobb vagyonba befektetni a pénzt.

--- szerint sem jó megtakarításba helyezni.

--- mindent el tud képzelni. A Parlament szándékát sem tudják, ugyanúgy kormányoznak most is tovább, mintha tudnák, ők lesznek jövőre is kormányon.

--- elmondja, minden párt felvetette az iparűzési adó megszüntetését, csak nagy felelősség, az önkormányzatok finanszírozásában igen komoly jelentősége van stb. és így még senki sem vállalta fel.

--- jelzi, hogy SZJA-t többször is vontak el tőlünk.

--- pont az iparűzési adóbevétel várható kiesése miatt javasolja a vállalkozást, a --- megvételét, a --- ingatlan megvásárlását, a telkesítést stb., mert azok bevételt hoznak.
A mostani döntések nagy részét az új kormány el fogja törölni.
Bízik benne, hogy az elmúlt 7-8 év politizálásánál jobb fog történni, nem csődbe viszik az önkormányzatokat.

--- szerint szép és jó a 400 milliós kamat, de 15 év múlva mennyiért építenék fel az iskolabővítést, a szennyvíztisztítót miből építenék meg, ha nem lenne kötvény? Pénz helyett ingatlanuk lesz, ha szorul a „kapca”, akkor lehet rá hitelt felvenni. Szerinte 100 millióval többet ér az ingatlan, mint az ár.


--- kimegy a teremből.
(12 főből jelen van 10 fő)


--- sok értékbecslést látott már. Minden ingatlan annyit ér, amennyit adnak érte. Árverezés előtt álló ingatlan, lehet, hogy 80 vagy 100 millióért vennék meg. A ---területén engedélyezte a Képviselő-testület a szigetelőgyártást és mégsem vették meg az ingatlant. 100 millió forintot kérnek érte, 3 hektáros területen van, akár 200 milliót is megér, ha ott 50 millióért adtunk el 1 hektáros területet. Ott vannak a közművek, két oldalról bejárata lesz. A rossz út javítása is megoldható.
Nem azt mondja, hogy vegyék meg, hanem aránypárokat állít fel.


--- időközben visszajön a terembe.
(12 főből jelen van 11 fő)


--- szerint max. 2 hektáros az ingatlan.

--- szerint több 2 hektárnál.

--- lezárja a vitát.


--- kimegy a teremből.
(12 főből jelen van 10 fő)


--- kéri névszerinti szavazással döntsenek megvásárolják-e vagy nem.

--- megkérdezi, mert szerinte ha súlyos erkölcsi dologról van szó, akkor nem kell a névszerinti szavazásról dönteni.

--- tájékoztatja, minden esetben szavazni kell a névszerinti szavazás elrendeléséről, egyszerű többséggel.

--- felteszi szavazásra a névszerinti szavazást.

Alsónémedi Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete 10 igen szavazás alapján az alábbi határozatot hozta:

187/2009. (07. 08.) sz. önkormányzati határozat

Alsónémedi Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy döntött, hogy az alsónémedi belterület --- hrsz-ú – kivett művelési ágú, autó-motorszalon és szerviz megjelölésű – ingatlan ABÉVA Kft. által történő esetleges megvásárlásának ügyéről névszerinti szavazással dönt.

Határidő: azonnal.
Felelős: Dr. György Balázs polgármester.



--- megkérdezi, ki ért egyet azzal, hogy a --- hrsz-ú ingatlant az ABÉVA Kft. megvásárolja-e?



Alsónémedi Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete 7 igen, 3 nem névszerinti szavazás alapján az alábbi határozatot hozta:

Bai Sándor igen
Bálint Sándor nem
Józan Sándor nem
Györgyövics Károly igen
Kerekes Miklós igen
Kozma Márta igen
Morvai János igen
Szabó Endre igen
Zsin Géza nem
Dr. György Balázs igen


188/2009. (07. 08.) sz. önkormányzati határozat

Alsónémedi Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete névszerinti szavazással úgy döntött, hogy a 187/2009. (07. 08.) sz. önkormányzati határozatban megjelölt ingatlant az ABÉVA Kft. vásárolja meg.

Felelős: dr. Belágyi Tamás az ABÉVA Kft. ügyvezető igazgatója.
Határidő: folyamatos.



--- elmondja, a konstrukcióról és az összegről kell beszélni, 157,5 milliót kér a bank, 23 milliót ---.
Kéri, szóljanak --- képviselő úrnak, mivel a részletekben Ő jobban benne van.


--- visszajön a terembe.
(12 főből jelen van 11 fő)


--- elmondja, arról kell döntés, hogy mennyit adnak az ingatlanért.

--- jelzi, arra jön rá még az ÁFA.

--- elmondja, hogy a 23 milliós összeg a kérdés, amiben az önkormányzati tartozás is benne van.

--- elmondja, összesen 180,5 millió + ÁFA lenne a vételár. Tagi kölcsönt kellene adni a Kft-nek és ---t felhatalmazni az ingatlan megvásárlására.
Megkérdezi, erre is vonatkozik-e a névszerinti szavazás?

--- végig gondolta alkalmazni.

--- 10-15 éves futamidőre adna tagi kölcsönt. Visszafizetni nehéz lesz, mert amortizálódnak az épületek, így jelentős értékcsökkenés lesz. 10 éves futamidőt javasol.


--- bejön a terembe.


--- tájékoztatja ---t a döntésről.
A 180,5 milliós vételárat oda kell adni a Kft-nek 10 évre, az illetéket pedig előre nem tudják meghatározni, mit szabnak majd ki. Az ÁFA ügyét majd --- megoldja.
Összefoglalja a határozati javaslatot és kéri a névszerinti szavazást.

Alsónémedi Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete 7 igen, 3 nem, 1 tartózkodó névszerinti szavazás alapján az alábbi határozatot hozta:

Bai Sándor igen
Bálint Sándor nem
Józan Sándor nem
Györgyövics Károly igen
Kerekes Miklós igen
Kozma Márta igen
Morvai János igen
Szabó Endre igen
Dr. Tüske Zoltán tartózkodó
Zsin Géza nem
Dr. György Balázs igen

189/2009. (07. 08.) sz. önkormányzati határozat

Alsónémedi Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy döntött, hogy a 188/2009. (07. 08.) sz. önkormányzati határozat végrehajtása érdekében 180.500.000,- Ft + az ingatlanszerzéshez kapcsolódó illeték összegének megfelelő tagi hitelt nyújt az ABÉVA Kft. részére, 10 éves futamidőre, kamatmentes formában. Egyben felhatalmazza ---t hirdetmény nélküli tárgyalásos közbeszerzési eljárás lebonyolítására.

Felelős: dr. György Balázs polgármester és Belágyi Tamás ügyvezető igazgató.
Határidő: folyamatos.



--- – jelezve, hogy a témát lezárták – megkéri ---t, hogy ---t tájékoztassa a képviselői jogállásról, mert azt mondta, hogy --- szava sokat számít, mivel a lakosság nagy része választotta meg Őt.
Nincs első képviselő, mivel első 5-6 stb. sem, hanem egy képviselő van munkahelyre, végzettségre tekintet nélkül.

--- nem úgy értette, de sértőnek tartja, hogy sokadszor kérdezte már ---, hogy --- képviselő úr milyen viszonyban van ---el. Nem hiszi, hogy --- rosszat akar Alsónémedinek, a némedieknek akar jót, azért indult és bizalmat Neki szavaztak legtöbben a választáskor. Nem azt mondta, hogy az Ő szavazata dönt.

--- nem vádolta --- képviselőt, hanem kérdezte. Inkább többször kérdez, mint egyszer sem.



--- megvonja a szót a képviselőktől e témában.
A névszerinti szavazás Alsónémedi Hírmondóban történő megjelentetéséről ---t kérdezi meg.

--- jelzi, zárt ülésről van szó, a döntések megjelennek tájékoztatásképpen a Hírmondóban, de szerinte ez nem tehető hozzá.

--- tájékoztatja a jelenlévőket, hogy a zárt ülés határozata is nyilvános. Kérhet állásfoglalást a Regionális Államigazgatási Hivataltól az ügyben, mert úgysem a mostani Hírmondóban fog megjelenni a tájékoztatás, hiszen még folyamatban lévő ügyről van szó.

--- jelzi, szerinte a szerződéskötés után kell megjelentetni, addig semmi sem biztos.

--- elmondja, nyilvánosságra fog kerülni az ügy, meg kell jelenteni a Hírmondóban.

--- – más témára térve – tájékoztatja a jelenlévőket, hogy beszélt ---val, aki nem szeretné januárban befejezni munkáját.
Az e-mailes és körtelefonos érdeklődésre elmondja, azért volt sürgős e témában a Képviselő-testület állásfoglalása, mert 5 hónap a felmondási idő és így szeptemberben már késő lett volna.
Azt válaszolta, hogy a 75 éves kor nem indok a felmondásra. Nekünk július 31-ig lehet dönteni, hogy felbontjuk-e a szerződését. A szerződésben „alapos indok” szerepel, de annak idején valószínű, hogy „egyen szerződések” köttettek, mert ma már nem kötnének ilyen szerződést, hogy nem szerepel benne részletes indoklás.
A lakáskérdésben vélhetően az az eljárás lenne, hogy --- kérne pénzt az Önkormányzattól és kiköltözne a lakásból.

--- az „alapos indok” megfogalmazással kapcsolatban úgy véli, ha nem tudnak dűlőre jutni, --- nem fogadja el a szerződés felbontását, akkor folyamatosan működhet tovább, hacsak bíróság nem dönt az ügyben.
Azt javasolta, hogy tárgyaljanak ---vel. --- szeretne költözni – ---- –, de ott ingatlant kell vásárolnia és a praxisjogát is el kell adnia, amire Neki szerinte a fél év kevés. Szeretne majd önként elmenni, de 1,5-2 évet még itt szeretne maradni.

--- jelzi, bizonyítvány mindenkire nézve, hogy már korábban „megérett” az ügy és nem tudják megoldani.
Még elmondja, hogy --- azt mondta nincs önálló lakása – mert ilyen pletykát lehetett hallani – és --- szeretne költözni.
Olyan színvonalas ellátást szeretne --- helyére is, mint --- rendelése. Szeretné, ha --- belátná, hogy eljárt felette az idő.

Mivel további hozzászólás, kérdés nem érkezett – és a Tájékoztató és Jogi-Ügyrendi Bizottság 18 órára volt összehívva – az ülést 18 óra 40 perckor bezárja.




kmf.




Dr. György Balázs Rozgonyi Erik
polgármester jegyző




Győrvári István Lászlóné
jegyzőkönyvvezető
jzoltan
Adminisztrátor
 
Hozzászólások: 3423
Csatlakozott: 2010.08.18. 18:25
Tartózkodási hely: Alsónémedi

Vissza: Jegyzőkönyvek 2009



Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 4 vendég