KTJ2010-11-09_1

KTJ2010-11-09_1

Új hozzászólásSzerző: jzoltan » 2010.11.09. 00:00

JEGYZŐKÖNYV


Készült: Alsónémedi Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének
2010. november 09-én 17 órakor megtartott üléséről.


Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal (2351 Alsónémedi, Fő út 58.)


Jelen vannak: A mellékelt jelenléti ív szerint.


Vincze József polgármester köszönti a Képviselő-testület tagjait, meghívott vendégeket és érdeklődőket.

Megállapítja a Képviselő-testület határozatképességét: 9 főből jelen van 8 fő, elmondja, hogy Zsin Géza képviselő jelezte késését a mai ülésről.

Ismerteti a kiküldött napirendet, majd megkérdezi a Képviselő-testület tagjait, van-e módosító javaslatuk a napirenddel kapcsolatban.
Mivel a Képviselő-testület tagjai részéről módosításra, kiegészítésre nem érkezett javaslat, kéri a kiküldött napirend elfogadását.


Alsónémedi Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete 8 igen szavazás alapján az alábbi határozatot hozta:

259/2010. (11. 09.) sz. önkormányzati határozat

Alsónémedi Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a kiküldött napirendet elfogadta.

Határidő: azonnal.
Felelős: Vincze József polgármester.


NAPIREND:

1.) Tájékoztató az önkormányzati ülések vezetéséről, az előterjesztések és napirendi pontok előkészítésének követelményeiről.

2.) A Pénzügyi, Jogi, Ügyrendi és Tájékoztató Bizottság legutóbbi ülésén született határozati javaslatainak tárgyalása (a költségvetés III. módosítása, belső ellenőrzési ütemterv elfogadása, karate verseny támogatása, AIRVAC és ABÉVA Kft. belső ellenőri jelentésének elfogadása, iskolai konyha működtetése, elektronikus hozzáférés a főkönyvekhez, Alsónémedi Hírmondó szerkesztő bizottsága, SZMSZ módosítása, panaszkezelési koncepció kidolgozása, honlap karbantartási szerződés felmondása, Hivatal létszámbővítése, mobil kamera felszerelése).

3.) A Kulturális, Egészségügyi és Szociális Bizottság legutóbbi ülésén született határozati javaslatainak tárgyalása (óvodai nyitvatartási idő változtatása, családi sportnap támogatása).

4.) A Településfejlesztési, Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Bizottság legutóbbi ülésén született határozati javaslatainak tárgyalása (HÉSZ módosítása, településrendezési eszközök felülvizsgálata, természetvédelmi területek földhivatali bejegyzése).

5.) Igazgatási szünet elrendelése.

6.) A Polgármester beszámolója az előző üléseken (október 18. és 21.) hozott határozatok végrehajtásáról és az ülések között tett fontosabb intézkedéseiről.

7.) Egyebek:
– Beszámoló a templom körüli tér díszburkolásával kapcsolatos munkálatokról,
– Felhatalmazás bányászati kutatási engedély bíróság előtti megtámadására.


Napirend 1.) Tájékoztató az önkormányzati ülések vezetéséről, az előterjesztések és napirendi pontok előkészítésének követelményeiről.


Vincze József polgármester tájékoztatja a jelenlévőket, hogy bizonyos problémák vetődtek fel a bizottsági ülések vezetése kapcsán, melyhez az SZMSZ ide vonatkozó szabályozása az előterjesztéssel kiküldésre került.
A Képviselő-testület tagjainak kérdések feltevésére és hozzászólásokra adja meg a szót.
Mivel sem kérdés, sem hozzászólás nem érkezett, a napirendet lezárja.



Napirend 2.) A Pénzügyi, Jogi, Ügyrendi és Tájékoztató Bizottság legutóbbi ülésén született határozati javaslatainak tárgyalása.
(a költségvetés III. módosítása, belső ellenőrzési ütemterv elfogadása, karate verseny támogatása, AIRVAC és ABÉVA Kft. belső ellenőri jelentésének elfogadása, iskolai konyha működtetése, elektronikus hozzáférés a főkönyvekhez, Alsónémedi Hírmondó szerkesztő bizottsága, SZMSZ módosítása, panaszkezelési koncepció kidolgozása, honlap karbantartási szerződés felmondása, Hivatal létszámbővítése, mobil kamera felszerelése).


Vincze József ismerteti a Pénzügyi, Jogi, Ügyrendi és Tájékoztató Bizottság 2/2010. (11. 03.) sz. javaslatát, mely kapcsán rendeletalkotás szükséges.
Megkérdezi a Bizottság elnökét kíván-e hozzászólni?

Juhász Zoltán sem hozzászólni, sem kiegészítést nem kívánt tenni.

Vincze József a Képviselő-testület tagjainak is megadja a szót, de mivel sem kérdés, sem hozzászólás nem érkezett, kéri a rendelet tervezet elfogadását.


Alsónémedi Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete 8 igen szavazás alapján az alábbi rendeletet alkotta:

Alsónémedi Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete
megalkotta 19/2010. (11. 22.) sz. önkormányzati rendeletét, a 2010. évi költségvetésről szóló 3/2010.(III.03.) rendeletének módosításáról.



Vincze József ismerteti a Pénzügyi, Jogi, Ügyrendi és Tájékoztató Bizottság 4/2010. (11. 03.) sz. javaslatát, a belső ellenőrzési ütemtervvel kapcsolatban.
Megkérdezi a Bizottság elnökét, kíván-e hozzászólni?

Juhász Zoltán sem hozzászólni, sem kiegészítést nem kívánt tenni.

Vincze József a Képviselő-testület tagjainak is megadja a szót, de mivel sem kérdés, sem hozzászólás nem érkezett, kéri az ütemterv elfogadását.


Alsónémedi Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete 8 igen szavazás alapján az alábbi határozatot hozta:

260/2010. (11. 09.) sz. önkormányzati határozat

Alsónémedi Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete – a Pénzügyi, Jogi, Ügyrendi és Tájékoztató Bizottság 4/2010. (11. 03.) sz. határozati javaslatára – elfogadta a 2011. évi belső ellenőrzési ütemtervet.

Határidő: azonnal.
Felelős: Fodor Pálné belső ellenőr és Rozgonyi Erik címzetes főjegyző.


Vincze József tájékoztatja a jelenlévőket a Pénzügyi, Jogi, Ügyrendi és Tájékoztató Bizottság 6/2010. (11. 03.) sz. javaslatában a Mikulás Kupával kapcsolatban.
Megkérdezi a Bizottság elnökét kíván-e hozzászólni?

Juhász Zoltán sem hozzászólni, sem kiegészítést nem kívánt tenni.

Vincze József ismerteti a kérést, határozati javaslatot és tájékoztatja a jelenlévőket – a kérelmezőket –, hogy erről az ABÉVA Kft-vel és a bérlővel kell egyeztetni.
Mivel sem kérdés, sem hozzászólás nem érkezett, kéri a Pénzügyi, Jogi, Ügyrendi és Tájékoztató Bizottság javaslatának elfogadását.


Alsónémedi Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete 8 igen szavazás alapján az alábbi határozatot hozta:

261/2010. (11. 09.) sz. önkormányzati határozat

Alsónémedi Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete – a Pénzügyi, Jogi, Ügyrendi és Tájékoztató Bizottság 6/2010. (11. 03.) sz. határozati javaslatára – úgy döntött, hogy az Önkormányzat számára a tornacsarnok használatára ingyenesen biztosított 15 napos keretből 1 napot felhasznál a Mikulás Kupa 2010 Kyokushin Karate verseny megrendezéséhez, amennyiben ehhez a bérlő is hozzájárul.
A Képviselő-testület egyben úgy döntött, hogy a karate verseny részére az Alsónémedi Hírmondóban nem biztosítja az ingyenes hirdetési lehetőséget.

Határidő: azonnal.
Felelős: Vincze József polgármester.


Vincze József ismerteti a Pénzügyi, Jogi, Ügyrendi és Tájékoztató Bizottság 7/2010. (11. 03.) sz. javaslatát.
Megkérdezi a Bizottság elnökét kíván-e hozzászólni?
Juhász Zoltán sem hozzászólni, sem kiegészítést nem kívánt tenni.

Vincze József a Képviselő-testület tagjainak is megadja a szót, de mivel sem kérdés, sem hozzászólás nem érkezett, kéri a határozat elfogadását.


Alsónémedi Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete 8 igen szavazás alapján az alábbi határozatot hozta:

262/2010. (11. 09.) sz. önkormányzati határozat

Alsónémedi Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete – a Pénzügyi, Jogi, Ügyrendi és Tájékoztató Bizottság 7/2010. (11. 03.) sz. határozati javaslatára – elfogadta az AIRVAC Kft. és az ABÉVA Kft. belső ellenőrzéséről készült jelentést.

Határidő: azonnal.
Felelős: Vincze József polgármester.


Vincze József tájékoztatja a jelenlévőket, hogy a Pénzügyi, Jogi, Ügyrendi és Tájékoztató Bizottság 8/2010. (11. 03.) sz. javaslata az iskolai konyhával kapcsolatos, melyhez a háttéranyagot is megkapták a Képviselő-testület tagjai, ill. alpolgármesterek.
Megkérdezi a Bizottság elnökét, kíván-e hozzászólni?

Juhász Zoltán sem hozzászólni, sem kiegészítést nem kívánt tenni.

Vincze József a Képviselő-testület tagjainak is megadja a szót.

Bálint Sándor elmondja, hogy a 7 fő konyhalány soknak tűnt a szakács, gazdasszony és élelmezésvezető mellett, de megfelelő választ kapott – az óvodai konyhai személyzet is benne van –, így elfogadásra javasolja a határozatot.

Vincze József polgármester kéri a határozat elfogadását.


Alsónémedi Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete 7 igen, 1 nem szavazás alapján az alábbi határozatot hozta:

263/2010. (11. 09.) sz. önkormányzati határozat

Alsónémedi Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete – a Pénzügyi, Jogi, Ügyrendi és Tájékoztató Bizottság 8/2010. (11. 03.) sz. határozati javaslatára – úgy döntött, hogy az új főzőkonyha létesítése kapcsán a benyújtott eszközigényt, valamint a szükséges 10 fős dolgozói létszámot (1 fő élelmezésvezető, 1 fő szakács, 1 fő szakács és gazdasszony, 7 fő konyhalány) biztosítja azzal, hogy az élelmezésvezető és a szakács bérére a későbbiekben kell visszatérni.
Egyben felhatalmazza a Polgármestert az ABÉVA Kft-vel bérleti szerződés megkötésére a konyha bérlésére vonatkozóan. A bérleti díjat 50.000,- Ft + ÁFA összegben tartja elfogadhatónak, melynek felülvizsgálatára a részletek kidolgozása után visszatér.

Határidő: a használatbavételi engedély jogerőre emelkedését követő 15 nap.
Felelős: Vincze József polgármester és Mayer Istvánné igazgató.



Vincze József tájékoztatja a jelenlévőket, hogy a Pénzügyi, Jogi, Ügyrendi és Tájékoztató Bizottság 9/2010. (11. 03.) sz. határozata az elektronikus hozzáférésekre tesz javaslatot.
Megkérdezi a Bizottság elnökét, kíván-e hozzászólni?

Juhász Zoltán sem hozzászólni, sem kiegészítést nem kívánt tenni.

Vincze József ismerteti a határozati javaslatot, kiegészítve azzal, hogy az elektronikus hozzáférés az ABÉVA Kft-nél megoldható, az Önkormányzat részéről előterjesztés került kiosztásra, mely 150.000,- Ft + ÁFA költséget és kb. 15.000,- Ft-os telepítési díjat ír le és egyeztetni kell a hozzáférések vonatkozásában. Az AIRVAC Kft-nél ez a hozzáférési lehetőség most nem megoldható.

Kozma Miklós elmondja, hogy online nem megoldható a hozzáférés, de minden hónap 15. napja után a kartonokat meg tudják küldeni a könyvelő cégtől.
Szerinte DOS-os programmal dolgoznak.

Juhász Zoltán az Önkormányzatnál az előterjesztett formában nem javasolja a hozzáférést.

Bombiczné Horváth Éva tájékoztatja, hogy helyi hálózat van, ott dolgoznak.

Juhász Zoltán elmondja, nem járna plusz költséggel, ha a Hivatalban olvasásra jogosultság alapján meg lehetne nézni a főkönyveket.
Szerinte van más műszaki megoldás is, mint az előterjesztésben foglalt lehetőség.
A rendszergazdával felveszi a kapcsolatot, szerinte akár ingyen is meg lehet valósítani, vagy pár ezer forintért a hozzáférést, olyan technikák vannak. Alkalmazásszervert nem javasol.
Oldják meg, de ne ilyen módon a hozzáférést.

Vincze József kéri, hogy a következő ülésre legyen kidolgozva a főkönyvi hozzáférés lehetősége.

Juhász Zoltán megígéri, egyeztet, és aktívan részt vesz a munkában.

Vincze József polgármester összefoglalja a határozati javaslatot és kéri annak elfogadását.


Alsónémedi Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete 7 igen, 1 nem szavazás alapján az alábbi határozatot hozta:

264/2010. (11. 09.) sz. önkormányzati határozat

Alsónémedi Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete – a Pénzügyi, Jogi, Ügyrendi és Tájékoztató Bizottság 9/2010. (11. 03.) sz. határozati javaslatát is figyelembevéve – felkéri a Pénzügyi, Jogi, Ügyrendi és Tájékoztató Bizottságot, hogy a Képviselő-testület soron következő ülésére dolgozza ki és tegyen javaslatot – költségek megjelölésével – a Polgármesteri Hivatal, az önkormányzati tulajdonú Kft-k, Önkormányzat által alapított alapítványok főkönyveihez való elektronikus hozzáférésének lehetőségére.

Határidő: a Képviselő-testület soron következő ülése.
Felelős: Juhász Zoltán a Pénzügyi, Jogi, Ügyrendi és Tájékoztató Bizottság elnöke.



Vincze József javasolja, hogy a Pénzügyi, Jogi, Ügyrendi és Tájékoztató Bizottság 10/2010. (11. 03.) sz. javaslatát, melyben a Hírmondó szerkesztő Bizottságába Lakatosné Nagyszegi Mariann Klárát javasolták, együtt tárgyalják a Kulturális, Egészségügyi és Szociális Bizottság 462010. (11. 02.) sz. javaslatával.
Látva a jelenlévők egyetértését, felteszi szavazásra javaslatát.


Alsónémedi Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete 8 igen szavazás alapján az alábbi határozatot hozta:

265/2010. (11. 09.) sz. önkormányzati határozat

Alsónémedi Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy döntött, hogy a Pénzügyi, Jogi, Ügyrendi és Tájékoztató Bizottság 10/2010. (11. 03.) sz. határozati javaslatát a Kulturális, Egészségügyi és Szociális Bizottság 4/2010. (11. 02.) sz. határozati javaslatával együtt fogja tárgyalni.

Határidő: azonnal.
Felelős: Vincze József polgármester.



Vincze József ismerteti a Pénzügyi, Jogi, Ügyrendi és Tájékoztató Bizottság 12/2010. (11. 03.) sz. javaslatát, mely rendelet módosítására vonatkozik, és minősített többség kell elfogadásához. A rendelet tervezet kiküldésre került.
Megkérdezi a Bizottság elnökét, kíván-e hozzászólni?

Juhász Zoltán sem hozzászólni, sem kiegészítést nem kívánt tenni.

Vincze József a Képviselő-testület tagjainak is megadja a szót.

Dr. György Balázs felveti, van, akinek nincs nyomtatója.

Vincze József tájékoztatja, hogy az továbbra is nyomtatott formában kapja az anyagot.

Dr. György Balázs az 1-2 oldalas nyomtatás hivatali lehetőségéről érdeklődik.

Rozgonyi Erik tájékoztatja megoldható, csak határidő kérdése (pénteken van az anyag kiküldése, így csak hétfőn tudják megküldeni).

Juhász Zoltán jelzi, akik nyilatkoznak, azok kapják az anyagot elektronikus formában, a többiek a teljes anyagot megkapják.

Bálint Sándor arról érdeklődik, mindenkire vonatkozik, aki meghívót kap (képviselők, bizottsági tagok, további meghívottak)?

Vincze József tájékoztatja, igen.
Felolvassa a rendelet szövegét, majd kéri annak elfogadását.


Alsónémedi Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete 8 igen szavazás alapján az alábbi rendeletet alkotta:

Alsónémedi Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete
megalkotta 20/2010. (11. 22.) sz. önkormányzati rendeletét, a Szervezeti és Működési Szabályzatról szóló 7/1999. (V. 12.) sz. rendelet módosításáról.



Vincze József ismerteti a Pénzügyi, Jogi, Ügyrendi és Tájékoztató Bizottság 13/2010. (11. 03.) sz. javaslatát, mely javaslat pl. a szóbeli bejelentések követésére szolgál.
Javasolja a határozati javaslat módosítását azzal, hogy a közigazgatási eljárás megindítását nem igénylő, írásban vagy elektronikus úton benyújtott dolgokra vonatkozzon a nyilvántartás.
Megkérdezi a Bizottság elnökét, kíván-e hozzászólni?

Juhász Zoltán nem kíván kiegészítést tenni, a kiegészítés jó.
Javasolja, hogy az elutasított panaszoknak is legyen nyoma.

Vincze József polgármester tájékoztatja lesz, hiszen az is egy ügyintézési mód.

Bálint Sándor maximálisan támogatja a javaslatot, sokan panaszkodnak, hogy szóban elmondják a dolgaikat és több lépcső, mire kellő információt kapnak a polgárok. Ha le kell írni, akkor komolytalan dolgokkal nem zavarják majd a Hivatalt. Javasolja elfogadni a javaslatot.

Némedi Rezső arról érdeklődik, hogy a személyi feltételek adottak?

Rozgonyi Erik tájékoztatja, rendelkezésre állt ez az út, nem sok volt, kezelték a dolgokat.
Lesz egy plusz nyilvántartás, amiből az információ könnyen hozzáférhető.

Vincze József polgármester felteszi a kiegészített határozati javaslatot szavazásra.


Alsónémedi Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete 8 igen szavazás alapján az alábbi határozatot hozta:

266/2010. (11. 09.) sz. önkormányzati határozat

Alsónémedi Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete – a Pénzügyi, Jogi, Ügyrendi és Tájékoztató Bizottság 13/2010. (11. 03.) sz. határozati javaslatára – felkéri a Polgármesteri Hivatalt, hogy a közigazgatási eljárás megindítását nem igénylő, írásban vagy elektronikus úton benyújtott panaszokról, bejelentésekről vezessen nyilvántartást (ki, mikor, milyen ügyben jelzett, ügyintézés milyen módon történt).

Határidő: folyamatos.
Felelős: Rozgonyi Erik címzetes főjegyző.



Vincze József ismerteti a Pénzügyi, Jogi, Ügyrendi és Tájékoztató Bizottság honlap (-ok) ügyében hozott 14/2010. (11. 03.) sz. javaslatát, tájékoztatva a jelenlévőket, hogy a domain csere megtörtént.
Megkérdezi a Bizottság elnökét kíván-e hozzászólni?

Juhász Zoltán sem hozzászólni, sem kiegészítést nem kívánt tenni.

Vincze József a Képviselő-testület tagjainak is megadja a szót.
Mivel kérdés, hozzászólás nem érkezett, kéri a határozati javaslat elfogadását.


Alsónémedi Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete 8 igen szavazás alapján az alábbi határozatot hozta:

267/2010. (11. 09.) sz. önkormányzati határozat

Alsónémedi Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete – a Pénzügyi, Jogi, Ügyrendi és Tájékoztató Bizottság 14/2010. (11. 03.) sz. határozati javaslatára – az Alsónémedi honlap karbantartására vonatkozó szerződést 2010. december 31. napjával megszünteti azzal, hogy a jelenlegi karbantartó mielőbb végezze el a teljes honlap lementését és az Önkormányzat felé történő átadását oly módon, hogy az bármikor visszaállítható legyen.

Határidő: 2010. december 31.
Felelős: Vincze József polgármester.


Vincze József ismerteti a Pénzügyi, Jogi, Ügyrendi és Tájékoztató Bizottság 15/2010. (11. 03.) sz. javaslatát, majd a Pénzügyi, Jogi, Ügyrendi és Tájékoztató Bizottság elnökének adja meg a szót.

Juhász Zoltán tájékoztatja a jelenlévőket, azért javasoltak fél éves ciklust, mert sok szabályzatot kell felülvizsgálni, HÉSZ-t módosítani és a normál működés rovására mennének ezek a dolgok, melyek átnézésére jogi végzettségű személyt javasoltak, hogy a Jegyző urat se terheljék. Nem teljes munkaidős foglalkoztatásra, hanem megbízási szerződésre vagy projekt idejére való megbízásra gondoltak.

Vincze József is ezt javasolja, eseti megbízás alapján alkalmazzanak jogi végzettségű szakembert, pl. szerződés elkészítésére 3 árajánlat közül a legkedvezőbbet választották ki.

Juhász Zoltán még azt is elmondja, hogy vannak eltérő feladatok, amik speciális felkészültséget igényelnek.

Némedi Rezső arról érdeklődik, hogy rendelkezésre állási szerződést kötnének vagy eseti megbízást a legolcsóbb ajánlat alapján?

Vincze József eseti megbízást javasol, mert szakjogászokra is szükség lesz és célszerűnek tartja 2-3 árajánlat beszerzését.

Némedi Rezső ezt támogatja.

Juhász Zoltán megkérdezi a működést, a felmerülő igényt a bizottsági elnök jelzi és a Polgármester kér árajánlatokat?

Vincze József tájékoztatja, igen, pl. az adásvételi szerződés fix összeg, a konzultáció, tanácsadás óradíjas.
Akár a következő ülésre is kérhetnek 3-4 ajánlatot, abból tájékozódhatnak a körülbelüli összegekről.

Dr. György Balázs a módosításokkal javasolja a bizottsági határozat elfogadását.

Vincze József kéri a határozati javaslat elfogadását.


Alsónémedi Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete 8 igen szavazás alapján az alábbi határozatot hozta:

268/2010. (11. 09.) sz. önkormányzati határozat

Alsónémedi Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete – a Pénzügyi, Jogi, Ügyrendi és Tájékoztató Bizottság 15/2010. (11. 03.) sz. határozati javaslatát és a Polgármester véleményét is figyelembevéve – úgy döntött, hogy a következő évben eseti megbízási szerződéssel jogi szakembert (-eket) bíz meg a felmerülő többlet- vagy különleges szakértelmet igénylő feladatok ellátására.

Határidő: 2011. december 31.
Felelős: Vincze József polgármester.



Vincze József ismerteti a Pénzügyi, Jogi, Ügyrendi és Tájékoztató Bizottság 16/2010. (11. 03.) sz. javaslatát, tájékoztatva a jelenlévőket, hogy kritikus pontok merültek fel a településen, pl. Bajcsy-Fő út szelektív hulladékgyűjtő szigete, ahol visszatérő jelleggel kommunális hulladékot helyeznek a gyűjtőbe és mellé.
Ki lenne táblázva, hogy kamerával megfigyelt terület.
Természetesen nem jelent 100 %-os megoldást, de a közterület-felügyelők sűrűbben nézik és a megtelésről időben jeleznek. A szerződést is felül kell vizsgálni, hogy ne 4 nap legyen az elszállítási határidő.
Tájékoztatja a jelenlévőket, hogy palack tömörítőket helyeztek ki kísérleti jelleggel, így több palack fér a gyűjtőedénybe.

Juhász Zoltán még elmondja, hogy törvény lehetővé teszi, ha 5 napon belül törlésre kerül a felvétel, lehet rögzíteni közterületen is és alkalmazható eljárásokban is. Meg lehet nézni az arcot, autót felismerni.
100.000,- Ft-ért megfelelő berendezést lehet venni, ugyan nem mobil, de áttelepíthető. Élőképet is tudnak nézni, ha kész lesz a kamerarendszer. Természetesen magasabb összegre is volt ajánlat, de felesleges. Reméli, hogy a célt el tudják vele érni és másnap letölthető a felvétel.

Józan Sándor szerint nem nagy költség és át lehet helyezni máshová közbiztonsági szempontból.

Juhász Zoltán tájékoztatja a jelenlévőket, hogy a beltéri egység olyan, mint egy DVD, így pl. a nagygödörhöz kinti területre nem lehet kitenni, de kültéri egység is vásárolható hozzá.
Nyilatkozni kell a panaszosnak arról, hogy hozzájárul az elhelyezéshez és a minimális áramot biztosítja hozzá.

Némedi Rezső felveti, jogilag tisztázott-e, hogy magánterületről figyelhetnek-e közterületet?
Maximálisan támogatja a javaslatot, de tüneti kezelésnek tartja. Sok helyen felgyülemlik a szemét és az máshová kerül majd. Meg kellene keresni, hol laknak többen, mint amennyi a közüzemi szemétszállítási szerződésben van. Úgy gondolja, ezért viszik oda a szemetet. Felül kellene vizsgálni.


Zsin Géza képviselő időközben megérkezik.
(9 főből jelen van 9 fő)


Rozgonyi Erik tájékoztatja, ha megfelelően ki van táblázva, működhet a közterületi figyelés, adott hely esetén kell vizsgálni.
Elmondja, volt már szabálysértési eljárás szemétszállítási díj fizetésének ügyében, számos embert megbüntettek.

Juhász Zoltán úgy gondolja, előrelépés a szelektív hulladékgyűjtő szigetek naponta való megfigyelése is.

Vincze József kéri a Pénzügyi, Jogi, Ügyrendi és Tájékoztató Bizottság javaslatának elfogadását, max. 100.000,- Ft + ÁFA összeg biztosításával.


Alsónémedi Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete 8 igen, 1 tartózkodó szavazás alapján az alábbi határozatot hozta:

269/2010. (11. 09.) sz. önkormányzati határozat

Alsónémedi Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete – a Pénzügyi, Jogi, Ügyrendi és Tájékoztató Bizottság 16/2010. (11. 03.) sz. határozati javaslatára – úgy döntött, hogy (3 kültéri kamerával) áttelepíthető video rögzítő berendezést vásárol és szereltet – jelenleg a Fő út és Bajcsy u. sarkán lévő szelektív gyűjtősziget megfigyelésére – max. 100.000,- Ft + ÁFA összegért a tartalék terhére.

Határidő: 2010. december 31.
Felelős: Juhász Zoltán a Pénzügyi, Jogi, Ügyrendi és Tájékoztató Bizottság elnöke.


Napirend 3.) A Kulturális, Egészségügyi és Szociális Bizottság legutóbbi ülésén született határozati javaslatainak tárgyalása.
(Óvodai nyitvatartási idő változtatása, családi sportnap támogatása).


Vincze József ismerteti a Kulturális, Egészségügyi és Szociális Bizottság 2/2010. (11. 03.) sz. határozatát az óvoda napi nyitvatartásával kapcsolatban, melyhez a kiegészítő anyagot is kiküldték.
Az Óvodavezetőnek adja meg a szót.

Mikusné Végh Magdolna nem kíván kiegészítést tenni.

Vincze József a Képviselő-testület tagjainak adja meg a szót.
Mivel a Képviselő-testület részéről nem érkezett kérdés, hozzászólás, kéri a bizottsági javaslat elfogadását.


Alsónémedi Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete 9 igen szavazás alapján az alábbi határozatot hozta:

270/2010. (11. 09.) sz. önkormányzati határozat

Alsónémedi Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete – a Kulturális, Egészségügyi és Szociális Bizottság 2/2010. (11. 03.) sz. határozati javaslatára – úgy döntött, hogy a Szivárvány Napköziotthonos Óvoda napi nyitva tartási idején nem változtat, azaz az intézmény reggel 6 órától 17,30 óráig lesz nyitva.

Határidő: folyamatos.
Felelős: Mikusné Végh Magdolna óvodavezető.



Vincze József ismerteti a Kulturális, Egészségügyi és Szociális Bizottság 3/2010. (11. 03.) sz. határozatát az óvoda nyári nyitvatartásával kapcsolatban, mely alapján 3 hét lenne a nyári bezárás ideje, mely alatt a szükséges festés, takarítás, karbantartás lezajlana.
Az Óvodavezetőnek adja meg a szót.

Mikusné Végh Magdolna nem kíván kiegészítést tenni.

Vincze József a Képviselő-testület tagjainak adja meg a szót.

Bálint Sándor – elkezdve mondanivalóját – jelzi, hogy az adott időszakban mindkét óvoda zárva lesz.

Dr. György Balázs közbeszól, hogy csak egy óvodánk van, két épületben.

Vincze József elmondja, mindkét épület zárva lesz a 3 hét alatt.

Bálint Sándor arról érdeklődik, nem megoldható egész nyáron a nyitva tartás úgy, hogy épületenként lenne a 3 hét zárás? Ügyelet lenne.

Mikusné Végh Magdolna tájékoztatja a jelenlévőket, hogy a fenntartó határozza meg a szünet idejét, vagy nem enged szünetet tartani.
A tisztasági meszelés mindenképpen szükséges, a dolgozók szabadságát is ki kell adni.
Ahol több óvoda van – pl. kerületekben –, ott van, hogy kijelölik az ügyeletes óvodát.
A pedagógusoknak több szabadságuk van és meg van határozva az év közben kivehető és nyáron kiveendő napok száma.
Jelzi, hogy a gyermekeket a szülők eddig elhelyezték a szünetben.
Az étkezést az iskolából fogják kapni, nem tudja, hogy oldják majd meg a nyári időszakban, amikor az iskola zárva lesz,

Vincze József tájékoztatja, hogy az étkeztetés meg lesz oldva, önkormányzati feladat.
Úgy gondolja, hogy a nyári szünet 5 hétről 3 hétre csökkentése jelentős eredmény, ezt javasolja elfogadni a Képviselő-testületnek.

Bálint Sándor egyetért a nyári szünet csökkentésével, de az anyagból látszik, hogy 40 gyereket érint, megoldást kellene keresni, ha van rá mód.

Józan Sándor elmondja, hogy az 5 hét megterhelte a szülőket a gyermekelhelyezéssel, de a 3 hétre való csökkentést próbálják meg – szülő akkor megy szabadságra, nyaralás stb. – és meglátják, hogy jövőre hogy legyen. Ez egy próbaév lenne.

Vincze József polgármester a Kulturális, Egészségügyi és Szociális Bizottság javaslatát teszi fel szavazásra.


Alsónémedi Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete 9 igen szavazás alapján az alábbi határozatot hozta:

271/2010. (11. 09.) sz. önkormányzati határozat

Alsónémedi Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete – a Kulturális, Egészségügyi és Szociális Bizottság 3/2010. (11. 03.) sz. határozati javaslatára – úgy döntött, hogy a Szivárvány Napköziotthonos Óvoda nyári szünete a 2010/2011. nevelési évben 2011. augusztus 20-tól visszamenőleg 3 hétben állapítja meg, azaz 2011. augusztus 1-től 19-ig lesz zárva az intézmény.

Határidő: 2011. augusztus 19.
Felelős: Mikusné Végh Magdolna óvodavezető.


Vincze József polgármester tájékoztatja a jelenlévőket, hogy a Kulturális, Egészségügyi és Szociális Bizottság 4/2010. (11. 02.) sz. javaslatával együtt kell tárgyalni a Pénzügyi, Jogi, Ügyrendi és Tájékoztató Bizottság 10/2010. (11. 03.) sz. javaslatát.
Megkérdezi a témakörben érintetteket, kívánják-e zárt ülés elrendelését?


Józan Sándor alpolgármester kimegy a teremből.
(9 főből jelen van 8 fő)


Jobbágy Ilona, Török Lajosné és Lakatosné Nagyszegi Mariann Klára sem kívánt a zárt ülés elrendelésével élni.

Vincze József ismerteti a két bizottsági javaslatot.
Az előterjesztőknek, az elnököknek és a Képviselő-testület tagjainak adja meg a szót.

Juhász Zoltán kéri addig ne szavazzanak az ügyben, míg Józan Sándor vissza nem jön a terembe.

Vincze József polgármester – mivel más hozzászólás nem volt – megkérdezi a jelölteket, elvállalják-e a megbízatást?

Jobbágy Ilona, Török Lajosné és Lakatosné Nagyszegi Mariann Klára is vállalta a megbízást.

Juhász Zoltán korábban olvasott a Faluház archívumának digitalizálásáról.

Jobbágy Ilona tájékoztatja, hogy most folyik és a következő Kulturális, Egészségügyi és Szociális Bizottság ülésen lesz Bálint István tanár úrnak a beszámolója a munkáról.


Józan Sándor alpolgármester visszajön a terembe.
(9 főből jelen van 9 fő)


Vincze József polgármester összefoglalja a határozati javaslatot és kéri annak elfogadását.


Alsónémedi Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete 9 igen szavazás alapján az alábbi határozatot hozta:

272/2010. (11. 09.) sz. önkormányzati határozat

Alsónémedi Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete – a Kulturális, Egészségügyi és Szociális Bizottság 4/2010. (11. 02.) sz., valamint a Pénzügyi, Jogi, Ügyrendi és Tájékoztató Bizottság 10/2010. (11. 03.) sz. határozati javaslatára – úgy döntött, hogy Alsónémedi Hírmondó szerkesztésére szerkesztőbizottságot hoz létre, melynek tagjai:
– Jobbágy Ilona, mint a Halászy Károly Művelődési Ház és Könyvtár kulturális munkatársa,
– Szabó Éva, mint a Kulturális, Egészségügyi és Szociális Bizottság tagja,
– Lakatosné Nagyszegi Mariann Klára, mint a Pénzügyi, Jogi, Ügyrendi és Tájékoztató Bizottság tagja.

Határidő: folyamatos.
Felelős: Vincze József polgármester.



Vincze József polgármester ismerteti a Kulturális, Egészségügyi és Szociális Bizottság 5/2010. (11. 02.) sz. javaslatát, majd átadja a szót a bizottsági Elnöknek.

Török Lajosné nem kívánt kiegészítéssel élni.

Vincze József a Képviselő-testület tagjainak is megadja a szót, de mivel kérdés és hozzászólás sem érkezett, így kéri a Kulturális, Egészségügyi és Szociális Bizottság javaslatának elfogadását.


Alsónémedi Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete 9 igen szavazás alapján az alábbi határozatot hozta:

273/2010. (11. 09.) sz. önkormányzati határozat

Alsónémedi Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete – a Kulturális, Egészségügyi és Szociális Bizottság 5/2010. (11. 02.) sz. határozati javaslatára – úgy döntött, hogy az Önkormányzat számára fenntartott évi 15 napos ingyenes használati keretből engedélyezi a 2010. december 11-én tartandó családi sportnap megrendezését a sportcsarnokban.

Határidő: 2011. december 11.
Felelős: Török Lajosné a Kulturális, Egészségügyi és Szociális Bizottság elnöke és Geiger Jánosné igazgató.


Vincze József polgármester – a Képviselő-testület tagjainak
kérésére – szünetet rendel el.

Az ülés 15 perc szünet után folytatódik.


Napirend 4.) A Településfejlesztési, Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Bizottság legutóbbi ülésén született határozati javaslatainak tárgyalása.
(HÉSZ módosítása, településrendezési eszközök felülvizsgálata, természetvédelmi területek földhivatali bejegyzése).


Vincze József polgármester javasolja a Településfejlesztési, Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Bizottság 65 és 67/2010. (11. 02.) sz. javaslatát együtt tárgyalni, mert az abban foglaltak összefüggnek.


Alsónémedi Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete 9 igen szavazás alapján az alábbi határozatot hozta:
jzoltan
Adminisztrátor
 
Hozzászólások: 3423
Csatlakozott: 2010.08.18. 18:25
Tartózkodási hely: Alsónémedi

Vissza: Jegyzőkönyvek 2010



Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 1 vendég

cron