KTJ2010-10-21_2

KTJ2010-10-21_2

Új hozzászólásSzerző: jzoltan » 2010.10.20. 23:00

Alsónémedi Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete 3 igen, 5 nem, 1 tartózkodó szavazás alapján az alábbi határozatot hozta:

251/2010. (10. 21.) sz. önkormányzati határozat

Alsónémedi Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete elvetette azon javaslatot, hogy az Alsónémedi Hírmondó felelős szerkesztői posztjára pályázat kerüljön kiírásra.

Határidő: azonnal.
Felelős: Vincze József polgármester.


Alsónémedi Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete 5 igen, 3 nem, 1 tartózkodó szavazás alapján az alábbi határozatot hozta:

252/2010. (10. 21.) sz. önkormányzati határozat

Alsónémedi Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy döntött, hogy az Alsónémedi Hírmondó felelős szerkesztőjének Vincze József polgármestert bízza meg.

Határidő: azonnal.
Felelős: Vincze József polgármester.



Napirend 7.) Az iskolai sportcsarnok takarítása.


Vincze József polgármester átadja Belágyi Tamásnak a szót.

Belágyi Tamás tájékoztatja a jelenlévőket, hogy a sportcsarnok takarítását kiszervezte vállalkozásba, amit a Képviselő-testület támogatott.
Helyi vállalkozást bízott meg. Decemberben lejár a szerződés, ezért tárgyalni kell róla.
Több lehetőség van, nyílt pályázatot írnak ki, helyi pályázatot írnak ki, dolgozókat vesznek fel. Szerinte nem lenne olcsóbb, ha a Kft. csinálná saját dolgozókkal.
Ha igényt tartanak a szerződésre, akkor átadja azt.

Vincze József polgármester – kiegészítve Belágyi Tamást – elmondja, hogy a Kiss és Gali Kft. van a takarítással megbízva, 450.000,- Ft + ÁFA/hó összegért, mely összeg tartalmazza a higiéniai eszközök beszerzésének felét.
Pályázatot írnak ki vagy a jelenlegi szerződést meghosszabbítják vagy megvizsgálják a lehetőséget, hogy a takarítás visszakerüljön az iskolához. Ha visszakerül az iskolához, akkor technikai gépeket kell vásárolni, mert a homlokzatot is takarítani kell. Ez a beszerzés kb. 1 millió Ft.
Megkérdezi, lehet-e költségelemzést végezni?

Kiss István Viktor tájékoztatja, igen, néhány alapinformációra lesz szükség.

Juhász Zoltán jelzi, hogy az élő munkaerő költség megjelenésére az ABÉVA Kft. részéről 25 % ÁFA jön, az Önkormányzat viszont nem ÁFA-köteles. Tulajdonképpen 25 %-kal többe kerül a munkaerő bére a Kft-n keresztül. Ezt tisztázták a konyhai dolgozókkal kapcsolatban.

Rozgonyi Erik jelzi, hogy a sportcsarnok az ABÉVA Kft. tulajdona.
Az ABÉVA Kft. vehet fel takarítót vagy ne vegyen?

Zsin Géza elmondja, vannak feszültségek az iskolában. Van bizonyos számú takarító személyzet, akiknek a munkája nőtt, a bérük nem. A csarnok takarításának a bérösszegéből adódnak a feszültségek.
A csarnok egy egységet képez az iskolában. Le kellene ülni az igazgatóval, igazgatóhelyettessel és a kifizetett összeg és a plusz kiadások kalkulációját elvégezni, megvilágítani a helyzetet. Együtt kellene kezelni az egész épületet.

Némedi Rezső arról érdeklődik, némedi emberek dolgoznak-e a Kft-ben?

Belágyi Tamás jelzi, helyi vállalkozással van szerződés, az egyik takarító biztosan némedi.

Török Lajosné tájékoztatja, hogy mindkettő takarító némedi.
Támogatja Zsin Gézát. Szerinte az iskola vezetése jobban tudná a takarítás minőségét is ellenőrizni.
Örült volna, ha a szerződést megküldték volna az anyaggal.
Ki ellenőrzi a két hölgy munkáját?

Belágyi Tamás tájékoztatja, hogy az iskolaigazgató felügyeli, ellenőrzi őket, megállapodás alapján.
A 6 takarítónő kényszerből került át a Kft-be. A Kft. 250 millió ÁFA-t visszaigényelt és nem lehet alkalmazott nélkül üzemeltetni. A 6 takarítónőből 3 nyugdíjas, 1 tartós betegállományban van, a takarítónők a korábbi fizetésüket és egyéb juttatásaikat kapják.

Török Lajosné elmondja, hogy a csarnok takarítása után fél nyolc után 5 perccel távozott a takarító. Poros a fal melletti rész, leesett a burkolat valahonnan és két nap múlva még ott volt. A gyerekek a földön fekszenek.

Kiss István Viktor szerint a feladatköröket le kell tisztázni az iskola, Önkormányzat és az ABÉVA Kft. között. Lássanak tisztán a takarítás terén is, hányszor, mikor takarítanak, ki látja el a feladatokat stb.

Vincze József tájékoztatja a jelenlévőket, hogy december 14-én lesz Képviselő-testület ülése, arra készítsék el a költségelemzést és egyeztessenek az iskolával.

Juhász Zoltán arról érdeklődik, visszabérelünk vagy üzemeltetünk? Ha visszabéreljük, akkor a bérlő tartja tisztán az épületet. Miért lenne probléma?

Rozgonyi Erik tájékoztatja, hogy a régi épületrészt üzemelteti az ABÉVA Kft., az új részt pedig bérli az Önkormányzat, de meghatározott időszakban (hétköznap 7-18 óra között, és évi 15 nap).

Juhász Zoltán elmondja, használat után tisztán kell átadni a csarnokot, az lenne a normális.

Belágyi Tamás jelzi, így történik. Éjszaka kitakarít a bérlő, 18 óra után is kitakarítanak.
Ha jelzést kapott utánanézett. Nem kapott ilyen panaszt, amit most elmondott Törökné.

Török Lajosné jelzi, fél 6-tól fél 8-ig takarítanak.

Belágyi Tamás tájékoztatja, tiszta csarnokba kell, hogy bemenjenek a gyerekek.

Szövényi Eszter megjegyzi, december 14-én lesz ülés, gondolják át a javaslatot, mert pályázatra december 31-ig rövid az idő, megnehezíti a pályázatot.

Vincze József megköszöni az észrevételt.

Juhász Zoltán a takarítás minőségével kapcsolatban nem akar szólni, de a használat után kell kitakarítani és a bérlő takarít.

Vincze József jelzi, hogy a bérleti szerződésben a takarítás nincs rögzítve, esetleg módosítani kellene.

Juhász Zoltán szerint ezt meg kell vizsgálni, a takarításban a bérlő nem vesz részt.

Némedi Erika javasolja, hogy az iskolaigazgató, helyettese, az ABÉVA Kft. üljenek le együtt a takarítás minősége miatt. Van probléma, pl. szüreti bál után áldatlan állapotok voltak másnap. Sokszor a Kft. végez el olyan dolgokat, ami nem lenne a feladata.

Vincze József jelzi, november 9-én lesz a következő testületi ülés. Előtte a Pénzügyi, Jogi, Ügyrendi és Tájékoztató Bizottság tárgyalnia kell a témakört, így nem tartható tovább. A decemberi ülésre legyen javaslat.

Juhász Zoltán javasolja a meglévő szerződés 1-2 hónappal való meghosszabbítását.

Vincze József szerint ráérnek róla decemberben dönteni.

Juhász Zoltán jelzi, ha nem vállalják, akkor nem lesz takarítás, le kell tisztázni.

Vincze József javasolja a szerződés 1 hónappal történő meghosszabbítását, ha a fél ezt elfogadja.

Belágyi Tamás szerint elfogadják.

Vincze József összefoglalja és felteszi a határozati javaslatot szavazásra.


Alsónémedi Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete 9 igen szavazás alapján az alábbi határozatot hozta:

253/2010. (10. 21.) sz. önkormányzati határozat

Alsónémedi Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete felhatalmazza Belágyi Tamást, az ABÉVA Kft. ügyvezetőjét, hogy a Kiss és Gali Kft-vel változatlan feltételek mellett 2011. január 01-től 2011. január 31-ig szerződést kössön az iskolai sportcsarnok takarítására.
Egyben felkéri a Pénzügyi, Jogi, Ügyrendi és Tájékoztató Bizottságot, hogy a költségelemzés elkészülte után vegye napirendjére a sportcsarnok takarításának kérdéskörét és a Képviselő-testület december 14-i ülésére tegyen javaslatot a takarítás későbbi megoldására.

Határidő: azonnal, a javaslat előkészítése 2010. december 08.
Felelős: Belágyi Tamás ügyvezető és Juhász Zoltán a Pénzügyi, Jogi, Ügyrendi és Tájékoztató Bizottság elnöke.


Józan Sándor kimegy a teremből.
(9 főből jelen van 8 fő)



Napirend 8.) Alsónémedi Községért Közalapítvány további sorsa.


Vincze József polgármester átadja a szót dr. György Balázsnak.

Dr. György Balázs jelzi, jól fogalmazták meg az előterjesztést.
A rendőrök finanszírozása szóba került az iskolai alapító okirat módosításakor, de Győrvári Pálné kuratóriumi elnök aggodalmát fejezte ki, a rendőrök dolgát nem szerette volna felvállalni.

Vincze József szerint az alapítványt fenn kellene tartani, felfuttatni, reklámot csinálni, nagyobb jelentőséget adni neki. Az 1 %-ból kevés összeg folyt be, de vannak magánszemély adományozók is.
Szeretné az alapítvány vezetésére dr. György Balázst felkérni.

Dr. György Balázs tájékoztatja, hogy két ízben lemondott a kuratórium elnökségéről, nem kívánja az alapítványt vezetni.

Juhász Zoltán javasolja, hogy az alapítvány dolgait a következő ülésre gondolják át. A céljait ismerjék meg, esetleg változtassanak, illetve gondolkodjanak a tevékenységről, megfelelő elnökről. 2-3 hét – úgy gondolja – elég rá. Személyesen is támogatná.

Dr. György Balázs tájékoztatja a jelenlévőket, hogy a közbiztonság, a helyi kulturális élet, köztisztaság (hulladéklerakók felszámolása) a célja az alapítványnak.
Nagy támogatás nem volt, beszéltek már róla. A KMB-sek ezen keresztül kaptak támogatást, itt jelzi, hogy a 240.000,- Ft-os átutalt összeg el is fogyott.


Némedi Rezső és Zsin Géza kimegy a teremből.
(9 főből jelen van 6 fő)


Bálint Sándor szerint tegyenek próbát, reklámozzák az alapítványt és egy idő után meglátják hogyan működik.

Dr. György Balázs elmondja, ha a két alapítvány egybeolvadna, akkor egy költsége lenne. Az egybeolvadással csak a rendőrök finanszírozása volt a probléma.

Vincze József szerint adózó réteget zárnának ki, pl. akinek nincs gyereke és nem akar az iskolára fizetni.
Javasolja, hogy a Kulturális, Egészségügyi és Szociális Bizottság tegyen személyi javaslatot a vezetésre.

Juhász Zoltán fő célnak a társadalmi párbeszédet, az átlátható működést veti fel. A Pénzügyi, Jogi, Ügyrendi és Tájékoztató Bizottság prekoncepciót készítsen, tegyen javaslatot.


Józan Sándor, Némedi Rezső és Zsin Géza is időközben
visszajött a terembe.
(9 főből jelen van 9 fő)


Vincze József összefoglalja a határozati javaslatot és kéri annak elfogadását.


Alsónémedi Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete 9 igen szavazás alapján az alábbi határozatot hozta:

254/2010. (10. 21.) sz. önkormányzati határozat

Alsónémedi Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete felkéri a Kulturális, Egészségügyi és Szociális, valamint a Pénzügyi, Jogi, Ügyrendi és Tájékoztató Bizottságot, hogy a Képviselő-testület december 14-i ülésére tegyen javaslatot az Alsónémedi Községért Közalapítvány Kuratóriumi elnökének személyére és esetlegesen az alapítvány céljainak módosítására.

Határidő: 2010. december 08..
Felelős: a Bizottságok Elnökei.



Napirend 9.) A temető üzemeltetésére kötött kegyeleti közszolgáltatási szerződés további sorsa.


Vincze József polgármester tájékoztatja a jelenlévőket, hogy 5 éve kötött szerződést az Önkormányzat az ELOHIM Kft-vel 2010. december 31-ig. A sírhely megváltási díját az üzemeltető szedi be, Ő végzi a karbantartást, takarítást, csak a beruházások költségeit viseli az Önkormányzat, de egy részét annak is átvállalják.
Ha panasz nem volt rájuk, akkor javasolja azonos tartalommal 5 évre – ez a legrövidebb idő – az üzemeltetési szerződés megkötését.

Dr. György Balázs szerint ez jó javaslat, a környék legjobb szolgáltatói.

Vincze József polgármester még elmondja, hogy alsónémedi vállalkozás, alsónémedi alkalmazottakkal.

Zoltán Miklós jelzi, hogy nem csak némedi alkalmazottaik vannak, több helyen üzemeltetnek.

Vincze József kéri a határozati javaslat elfogadását.










Alsónémedi Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete 9 igen szavazás alapján az alábbi határozatot hozta:

255/2010. (10. 21.) sz. önkormányzati határozat

Alsónémedi Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy döntött, hogy az alsónémedi köztemető üzemeltetésére változatlan feltételek mellett 2011. január 01-től 5 évre az ELHOM Kegyeleti Szolgáltató Kft-vel (2351 Alsónémedi, Nap u. 2.) kegyeleti szolgáltatási szerződést köt, egyben a Képviselő-testület felhatalmazza Vincze József polgármestert a szerződés aláírására.

Határidő: 2010. december 31.
Felelős: Vincze József polgármester.


Vincze József kéri az üzemeltetőt, hogy a bagolyproblémát oldják meg, Zsin Géza segítségével.

Zsin Géza segítségét felajánlja, van ultrahangos készülék, amit bérbe lehet venni.



Napirend 10.) Hozzájárulás önkormányzati lakásba történő befogatáshoz.


Vincze József polgármester ismerteti az előterjesztést, határozati javaslatot.
Elmondja, hogy Marosiné haszonélvezeti jogának pénzre váltása folyamatban van. Szociális otthoni elhelyezéssel próbálkoztak, de kölcsönei törlesztő részlete miatt nem fedezi a nyugdíja az ellátást. A haszonélvezeti jog megváltásával úgy néz ki, hogy a szociális otthoni elhelyezése biztosítható.
Ideiglenes megoldás lenne a befogadás.

Dr. György Balázs rákérdez, hogy Balló Károllyal kötött szerződés ezt nem zárja ki?

Rozgonyi Erik tájékoztatja, nem, Ő fogadja be Marosinét az Önkormányzat pedig hozzájárul.

Vincze József rövid tájékoztatást ad Balló Károly pénzügyi helyzetéről és elmondja, ezzel a befogadással rezsiköltségéhez is hozzájárulnak.

Török Lajosné megkérdezi, meghosszabbítható-e az ottlakás?

Vincze József polgármester tájékoztatja, hogy a Képviselő-testületen múlik, de nem akarják, a helyzetet meg kell oldani.

Juhász Zoltán felveti, mivel ingyen lakhat ott Marosiné, kérhetnek-e tőle pl. közterület rendbetételt?

Vincze József tájékoztatja nem, egészségügyileg rokkant.

Szövényi Eszter jelzi, tél következik, ami mentség lehet a közvélemény előtt a befogadásra.

Némedi Erika jelzi, mentség nem keresendő. Amennyiben az építéshatóság az életveszélyt megállapítja, nem tud eleget tenni a tulajdonos az elhelyezési kötelemnek, akkor az Önkormányzatnak kötelessége az életveszély elhárítása. Jogszabály és alkotmányos kötelezettség.

Vincze József elmondja, ezt tartották szem előtt az elhelyezésnél.

Józan Sándor tájékoztatja a jelenlévőket, hogy Balló Károly házát is azért vette meg az Önkormányzat, mert a butasága miatt olyan helyzetbe került. Ő is otthonba kell majd, hogy menjen, ha ápolásra szorul. Törődik az alsónémediekkel az Önkormányzat.

Vincze József – további kérdés, hozzászólás nem érkezett – kéri a kiküldött határozati javaslat elfogadását.


Alsónémedi Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete 9 igen szavazás alapján az alábbi határozatot hozta:

256/2010. (10. 21.) sz. önkormányzati határozat

Alsónémedi Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete hozzájárul ahhoz, hogy Marosi Miklósnét Balló Károly az Alsónémedi, Fő út 98. sz. alatti ingatlanba befogadja az alábbi feltételek mellett:
– Marosi Miklósné köteles a közüzemi költségek felét viselni,
– Marosi Miklósné köteles részt venni az ingatlan rendben tartásában,
– Marosi Miklósné köteles a lakás használata kapcsán saját érdekkörében felmerülő karbantartási, javítási munkálatokat teljes egészében megfizetni,
– Marosi Miklósné nem vehet fel további hiteleket jelen befogadás időtartama alatt.
Jelen hozzájárulás 2011. április 30-ig szól és a fenti feltételek be nem tartása esetén egyoldalúan visszavonható.

Határidő: azonnal.
Felelős: Vincze József polgármester.



Napirend 11.) Védőnői körzetek határainak felülvizsgálata.


Vincze József polgármester tájékoztatja a jelenlévőket, hogy a Hunyadi utca páros oldala nem volt benne egyik védőnőnek a körzetében sem, ezért van szükség a körzetek módosítására.
Kéri a kiküldöttek alapján a körzetek megállapítását.


Alsónémedi Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete 9 igen szavazás alapján az alábbi határozatot hozta:

257/2010. (10. 21.) sz. önkormányzati határozat

Alsónémedi Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a védőnői körzeteket az alábbiak szerint jelöli ki:

I. körzet:
– Haraszti utca mindkét oldala a Rákóczi utcától északra,
– Hunyadi utca mindkét oldala,
– Fő út Rákóczi utca saroktól északra a Fő út mindkét oldala,
– a felsorolt utcáktól északra fekvő terület.

II. körzet:
– Rákóczi utca mindkét oldala,
– Haraszti utca mindkét oldala a Rákóczi utcától délre,
– Fő út Rákóczi utca saroktól délre a Fő út mindkét oldala,
– a felsorolt utcáktól és a Hunyadi utcától délre fekvő terület.

Határidő: azonnal.
Felelős: Vincze József polgármester és a védőnők.


Napirend 12.) A Képviselő-testület idei ülései időpontjának megtárgyalása.


Vincze József polgármester ismerteti az előterjesztést.
A bizottságok ülései hétfő-kedd-szerdai napokon lennének, pénteken kiküldésre kerülhet a testületi anyag, így a Képviselő-testület ülése kedden kerülne megtartásra.
A lehető legkorábbi időpontban 16 órakor vagy még korábban javasolja az üléseket.

Zsin Géza jelzi, hogy vagy a nagyon korai vagy a késői időpontok váltak be.
Szerinte kezdhetnek 16 órakor.

Juhász Zoltán a 17 órai időpontot javasolja, a résztvevők, vendégek miatt is.

Bálint Sándor is a 17 órai kezdést javasolja.

Vincze József elmondja, hogy a Képviselő-testület soron következő ülései november 09-én és december 14-én 17 órakor lennének.
A bizottsági ülések ezt megelőző héten 17 órakor lennének, hétfőn a Településfejlesztési, Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Bizottság, kedden a Kulturális, Egészségügyi és Szociális Bizottság, szerdán pedig a Pénzügyi, Jogi, Ügyrendi és Tájékoztató Bizottság ülése.
November 01. munkaszüneti nap, ezért kedden két ülés lesz.

Szövényi Eszter jelzi, neki a hétfő és kedd nem jó, mert este 6-ig dolgozik.

Rozgonyi Erik tájékoztatja, el kell, hogy engedjék a munkahelyéről és az Önkormányzatnak ki kell fizetnie díjazását, ha kérik.

Dr. György Balázs úgy gondolja, hogy ezt a két Jegyző beszélje meg.

Vincze József szerint november 2-án, kedden 17 órakor legyen a Kulturális, Egészségügyi és Szociális Bizottság ülése, 19 órakor pedig a Településfejlesztési, Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Bizottságé.

Török Lajosné javasolja, hogy a Kulturális, Egészségügyi és Szociális Bizottság ülését november 02-án 16 órakor kezdjék.

Megbeszélés alapján az idei ülések előreláthatólag az alábbi időpontokban lesznek:
2010. november 02. 16 óra Kulturális, Egészségügyi és Szociális Bizottság
2010. november 02. 19 óra Településfejlesztési, Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Bizottság
2010. november 03. 17 óra Pénzügyi, Jogi, Ügyrendi és Tájékoztató Bizottság
2010. november 09. 17 óra Képviselő-testület
2010. december 06. 17 óra Kulturális, Egészségügyi és Szociális Bizottság
2010. december 07. 17 óra Településfejlesztési, Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Bizottság
2010. december 08. 17 óra Pénzügyi, Jogi, Ügyrendi és Tájékoztató Bizottság
2010. december 14. 17 óra Képviselő-testület
2010. december 20. Közmeghallgatás

Vincze József kéri a testületi ülések határozattal történő elfogadását.


Alsónémedi Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete 9 igen szavazás alapján az alábbi határozatot hozta:

258/2010. (10. 21.) sz. önkormányzati határozat

Alsónémedi Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete idei munkatervét az alábbiak szerint fogadta el:
– 2010. november 09. 17 óra a Képviselő-testület rendes ülése
– 2010. december 14. 17 óra a Képviselő-testület rendes ülése
– 2010. december 20. Közmeghallgatás.
A Képviselő-testület egyben felkéri a bizottságok Elnökeit, hogy a Képviselő-testület ülése előtti héten tartsák meg üléseiket.

Határidő: folyamatos.
Felelős: Vincze József polgármester és a Bizottságok Elnökei.


Mivel további kérdés, hozzászólás nem érkezett, a Polgármester úr az ülést 20 óra 50 perckor bezárja.


kmf.


Vincze József Rozgonyi Erik
polgármester címzetes főjegyző



Győrvári István Lászlóné
jegyzőkönyvvezető
jzoltan
Adminisztrátor
 
Hozzászólások: 3423
Csatlakozott: 2010.08.18. 18:25
Tartózkodási hely: Alsónémedi

Vissza: Jegyzőkönyvek 2010



Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 1 vendég

cron