Alsónémedi Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete 8 igen szavazat
alapján az alábbi határozatot hozta:
4/2014. (I. 27.) sz. önkormányzati határozat
I. pont
Az Alapító elhatározza az ABÉVA Kft. törzstőkéjének 179.200.000,- Ft-ról,
azaz Egyszázhetvenkilenc-millió-kétszázezer forintról 1.000.000.-Ft.-al azaz
Egymillió forinttal történő felemelését 180.200.000,- Ft-ra, azaz
Egyszáznyolcvan-millió-kettőszázezer forintra.
A törzstőke felemelésére az Alapító Alsónémedi Nagyközség Önkormányzatát,
mint egyszemélyi Alapító tagot jelöli ki. Az Alapító a tőkeemelés összegét pénzbeli
szolgáltatásként legkésőbb 2014. február 4. napjáig teljes egészében köteles a
társaság rendelkezésére bocsátani a társaság számlájára való átutalással.
A határozat folytatása a soron következő oldalon!
6
A törzstőke emelés végrehajtását követően az egyszemélyi alapító Alsónémedi
Nagyközség Önkormányzata üzletrészének mértéke 180.200.000,- Ft., azaz
Egyszáznyolcvan-millió-kettőszázezer forint, 100% lesz.
Alsónémedi Nagyközség Önkormányzata alapító nyilatkozik, hogy a korábbi
törzsbetétet maradéktalanul befizette és a cég Alapító okiratát magára nézve
továbbra is kötelezőnek ismeri el.
II. pont
Az Alapító az Alapító Okirat III. pontját az alábbiak szerint módosítja: ( A
módosítás szövege vastag, dőlt betűvel szedve )
III.
1. A társaság törzstőkéje: 180.200.000,- Ft, azaz Egyszáznyolcvan-milliókettőszázezer
forint.
2. Alsónémedi Nagyközség Önkormányzata törzsbetétje: 180.200.000,- Ft, azaz
Egyszáznyolcvan-millió-kettőszázezer forint.
3. Alsónémedi Nagyközség Önkormányzata alapító üzletrésze 100 %, azaz
Száz százalék.
4. A társaság alapítója kötelezettséget vállal arra, fent írt törzsbetétjének jelen
tőkeemeléssel érintett, még hiányzó, 1.000.000.-Ft. azaz Egymillió forint összegét
legkésőbb 2014. február 4. napjáig teljes egészében köteles a társaság
rendelkezésére bocsátani a társaság számlájára való átutalással.
5. Az üzletrész felosztásának csak átruházás, illetve a kizárólagos tulajdonos
utáni jogutódlás esetében van helye.
6. A társaság tevékenysége során elért gazdasági eredmény felett az alapító
kizárólagosan rendelkezik, és egy személyben dönt annak felhasználásáról.
7. A taggyűlési hatáskörbe tartozó kérdésekben az egyszemélyes tulajdonos
dönt és erről a vezető tisztségviselőt írásban köteles értesíteni.
III. pont
Alsónémedi Nagyközség Képviselő-testülete az Abéva Kft. finanszírozására
előirányzott tőketartalékot az alábbiak szerint rendeli el kifizetni:
2014. 03. 24-ig, 18.000.000.- forintot,
2014.06. 23-ig, 18.000.000.- forintot,
2014. 09. 22-ig 18.000.000.- forintot,
2014. 12. 20-ig 18.000.000.- forintot.
Határidő: 2014. február 14.
Felelős: ABÉVA KFT. ügyvezető, polgármester
Kapják: ABÉVA KFT., pü. csop. vezető