"...Minél messzebbre kerültünk, annál nagyobb lett a forróság. És a forróság növekedésével gyérült a növényzet, az élet minden jele. Homokos vidéken vándoroltunk, ahol csak elvétve láttunk egy-egy hosszú szárú, kiszáradt, élettelen fűcsomót. Semmi nem volt a láthatáron – se hegy, se fa, semmi. Ez a homok világa volt, mindenütt homok, homokos dudva....

...egy szép fiatal lány hosszú szárú, gyönyörű sárga virágot hozott elő áhítattal a dudvás bozótból. A nyaka köré tekerte, majd elöl megkötötte, és a virág úgy fityegett a mellén, mint valami értékes kitűző. A többiek köréje gyűltek, csodálták, dicsérték választását. Egész nap vele foglalkoztak. Láttam, hogy a lány ragyog a boldogságtól, és különösen csinosnak érzi magát.

Ahogy elnéztem a lányt, eszembe jutott az az eset, amely nem sokkal azelőtt történt a munkahelyemen, hogy eljöttem otthonról. Fölkeresett egy beteg, akit fokozódó szorongás gyötört. Megkérdeztem tőle, hogy mi nyomasztja, mire elmesélte, hogy egy gyémánt nyakláncának a biztosítását nyolcszáz dollárral emelte a biztosító. Talált valakit New Yorkban, akiről azt állították, hogy hiteles másolatot készít az ékszerről, természetesen hamis kövekkel. Betegem készült New Yorkba, meg akarta várni, míg a másolat elkészül, majd hazarepülve el akarta helyezni a valódi köveket a bank páncéltermében.

A tetemes biztosítási összegtől így se szabadult volna meg, hiszen a legjobb páncélterem sem szavatol tökéletes biztonságot, de mégis kevesebbet kellene majd fizetnie. Megemlítettem a közelgő városi bál napját, mire a nő elújságolta, hogy éppen addigra lesz kész a nyaklánc másolata, és ő azt fogja viselni.

Annak a bizonyos napnak a végén az Igazak népének leánya levette nyakáról a virágot, a homokba fektette, visszaadta az anyaföldnek. Az alkalmi ékszer megtette a maga szolgálatát. A lány pedig hálás volt és nem felejtette el a figyelmet, amellyel a többiek aznap kitüntették. Mindez azt jelentette számára, hogy társai vonzónak találják. Ennek ellenére sem ragaszkodott hozzá, hogy a virág az ő birtokában maradjon. Annak az a dolga, hogy elhervadjon, elszáradjon, humusszá válva visszatérjen az anyaföldbe, és újra kinőjön, ha eljön az ideje.

Ezért jutott eszembe az otthoni betegem. Jól megnéztem magamnak a bennszülött lányt. Az ő nyakékének célja volt, honfitársnőmének értéke. Való igaz, hogy világunkban valakik értékrendjével baj van, és alig hinném, hogy e nyílt szívű emberekével itt Ausztráliában, a senki földjén – állapítottam meg...."

(Marlo Morgan: Vidd hírét az Igazaknak)