A helyi FIDESZ sajnos lemorzsolódott

Elfogytak, mint hóemberek a napon.

Ma tudtam meg, hogy a Suzuki ügyben 2011. 10. 25-én először büntető feljelentés beadása mellett döntött név szerinti szavazáson Testület, majd V. József kezdeményezésére szintén név szerinti szavazáson 2011. 11. 11-én a Testület visszavonta a korábban hozott döntését. A fentiek szerint ez ügyben a hivatal nem fog büntető feljelentést tenni.

Még nem tudni, hogy ki vagy kik és miért döntöttek először így, aztán úgy, de valószínűleg nem kell sokáig várni. Biztos nyomós okuk lehetett.

Csak a miheztartás végett:

"A helyi Fidesz szervezet felkérésére indulok a helyhatósági választáson. A választási eredményektől függetlenül legfontosabb küldetésemnek fogom tekinteni -nem csak a választásig- a falu és a leendő testület közötti társadalmi párbeszéd megteremtését. A közügyek érdekessé, hozzáférhetővé, közérthetővé tételét a polgárok számára. A törvényes, átlátható döntéshozatal, gazdálkodás megvalósítását esetleg kikényszerítését. A törvényes, de nem etikus ügyletekkel szemben a nyilvánosság erejével való fellépést."

Ma nem bírósági keresetet nyújtottam be, ahogy V. József korábban írta a polgármesteri beszámolójában, hanem tényleg büntető feljelentés tettem az illetékes nyomozóhatóságnál ismeretlen tettes ellen hivatalos személy által elkövetett közokirat-hamisítás, hivatalos személy által bírósági eljárás során hamis közokirat felhasználása és más bűncselekmények elkövetése miatt.

...és van ott még pár 'dolog', ahonnan ez jött.