2012. márciusban több ezer lengyel érkezett Budapestre, legtöbben a Gazeta Polska napilap által működtetett klubok szervezésében. Aznap végigkísértük őket a Nemzeti Múzeumtól a Kossuth térig. Szóba elegyedve velük elmondták, hogy számítanak a magyarokra novemberben: Viszontlátásra Varsóban! Akkor eldöntöttünk, hogy nem leszünk fotelforradalmárok és elfogadjuk a meghívást.

A Kossuth teret tapsoló magyarok sorfala között elhagyó lengyelek márciusban

"...Nagyon szépen köszönjük nektek, Testvéreim a meghívást a Ti függetlenségi ünnepetekre és köszönjük a nagyszerű vendégszereteteket. Szeretnénk viszonozni ugyanezt, ezért már most meghívunk titeket a lengyel szabadság megemlékezésére, a Függetlenségi Felvonulásra, amely november 11-én Varsó utcáin kerül megrendezésre. Szeretnénk, hogy legközelebb a lengyel fővárosban csendüljön fel a jelszó :

„Budapest ,Varsó – közös ügy!  
A viszontlátásra Varsóban!"

Szeresd felebarátodat, mint magadat és persze te is csak annyit várj el a felebarátodtól, amennyit nyújtanál neki! 2012. március 15-én Budapestre utazásával több ezer lengyel felebarátunk nyilvánította ki szolidaritását és a fentiek szerint joggal számított novemberben a magyarok varsói látogatására. Akkor, ott, a Kossuth tér sarkán állva döntöttük el, hogy elfogadjuk a lengyel Függetlenség Menete Egyesület szívélyes meghívását.

Fapadossal kicsit több, mint egy óra Modlin, majd onnan vonattal Varsóba. A legolcsóbb megoldás péntek délutáni indulás és hétfő délutáni visszaút. Tökéletes itiner: egy teljes nap ismerd meg Varsót, majd egy teljes nap függetlenségi menet. A gépen prominens radikális politikusok és a jelek szerint futball rajongó celebek is utaztak, akiket az odautazásuk céljáról, későbbi tartózkodási helyükről érdeklődő lengyel díszegyenruhás riporterek fogadtak. Sajnos nem voltunk rajta a VIP listán, így mi nem adhattunk interjút a titokszobában. Nem is annyira bántuk, nekünk amúgy sem jönnek annyira be ezek a vallóság sók.

A vonaton újra ellenőrizem, hogy volt-e 'díszegyenruhás sorfal' és 'privát interjú a titokszobában' opció, de jegyen egyiket sem találtam. Gondolom ezt nem ajánlják csak úgy fel bárkinek: ki kell érdemelni. Annyira azért nem bántuk, hogy nem vesztegeltünk három órát a kasztingon és így nem is késtük le az első lehetséges csatlakozást. A vonat igazán minden igényt kielégítően kényelmes és tiszta volt. Fellélegezve dőltünk hátra: innen már sínen vagyunk. Sajnos már sötét volt és nemigen tudtuk élvezni az elsuhanó táj szépségét.

Varsóban már nem bántuk, hogy sötét van, mert a központban lévő felhőkarcolók szépen meg voltak világítva. Építkezés, építkezést ért, nagyjából minden második telek körbe volt kerítve és vagy bontottak, vagy építettek. Ez a furcsa kettősség jellemezte a belváros képét: kopott szocreál vagy ultramodern. Esetleg a két állapot közötti kafkai átváltozás: bontás-építés. Varsót a második világháborúban porig rombolták, az újjáépítéskor nemigen foglalkoztak a cicomázgatással. Az új épületek közül vannak tényleg szépek is nem csak monumentálisak, de inkább az ultramodern megalománia jellemző. Bank hátán bank, ilyen inveszt, olyan konstrukt, amolyan konzulting. A belváros tekintélyt parancsoló igazi nagyvárosi környezet.

A szálloda huszonkettedik emeletről az esti csillogást, reggel a szürkébb valóság váltotta fel. Meghökkentő, hogy Varsóban egy belvárosi négycsillagos hotelszoba ára egy kopottabb magyarországi vidéki szálláshely szintjét üti meg. Ez, hogy lehetséges? A fene se érti, maradjon az ő titkuk.

Reggeli után tartottuk a feszes itinert: ismerd meg Varsót. Beszereztünk egy 'Warsaw in your pocket' kiadványt és nyakunkba vettük a várost. Azonnal szembesültünk testközelből a szocreál - bontása - ultramodern - építése egyszerre gyakorlattal. Kicsit szürreális volt látni a félig lebontott - korábban lakóházként funkcionáló - embertárolót. Mi más lenne a leggyorsabb és leghatékonyabb tájékozódás, mint a 'sightseeing tour'. Nem is kellet túl sokat gyalogolni, mert a közelben éppen egy városnéző busz végállomása volt. Tíz perc az indulásig: Brilliáns!

Szerencsére tizenkettedik nyelvként kaphatunk magyar idegenvezetést. Két óra alatt kaptunk a teljes képet a fontosabb varsói történelmi eseményekről, helyszínekről, épületekről, műemlékekről. A legjelentősebb az 1944-es varsói felkelés volt. A második világháború során a náci megszállás ellen általános felkelés tört ki Varsóban. A felkelés kirobbantását arra az időpontra időzítették, amikor a szovjet csapatok megközelítették Varsót. A Honi Hadsereg célja az volt, hogy még a szovjetek előtt felszabadítsák a fővárost, és megerősítsék a lengyel függetlenséget a háború teljes ideje alatt működő Lengyel Földalatti Állam kormányának hatalomra juttatásával. Az akció a második világháború legnagyobb szabású ellenállási akciója volt. Az ellenállóknak sikerült teljes titokban tartani az akciót a nácik elől, a felkelés indító jele egy dallam lejátszása volt. A földalatti mozgalom szó szerint is földalatti volt, mert nagyrészt a varsói csatornahálózatot használta harcálláspontként és közlekedésre is.

A harcolókat szovjet légvédelmi támogatás nélkül a Brit Királyi Légierő, a Dél-Afrikai Légierő és a brit felső irányítással működő Lengyel Légierő támogatta: több mint kétszáz alkalommal dobtak le ellátmányt a harcoló csapatoknak. A több hónapon át tartó fegyveres harcot 1944. október 2-ára a Wehrmacht a Waffen-SS egységeivel közösen leverte. A Honi Hadsereg vesztesége nem volt több 20 ezer főnél, de a polgári veszteségek meghaladták a 225 ezer főt. A fővárostól 30 km-re állomásozó vörös hadsereg tétlenül nézte végig a felkelés leverését, a piszkos munkát meghagyták németeknek, így ők már egy 'konyhakész', ellenállásában teljesen megtört Varsót tudtak 'felszabadítani'. A városnéző busz idegenvezetése még ma is felszabadító szovjet hadseregről tesz említést. Legalább tízszer a teljes út alatt, tehát biztosan nem lehet véletlen. Furcsa módon Katyn-i vérengzésként később elhíresült - a szovjet NKVD által elkövetett - 22 ezer lengyel áldozattal járó mészárlást viszont  megemlítették.

A varsói felkelést ugyanúgy hagyta leverni a szovjet hadsereg, mint ahogyan '56-ban a nyugat végignézte a mi október 23-i szabadságharcunk szovjet eltiprását. A megadást követően a németek az egész várost kiürítették. Mintegy 550 ezer főt a pruszkówi átmeneti táborba internáltak, 150 ezer főt pedig németországi kényszermunkára vagy koncentrációs táborokba hurcoltak. Német tűzszerészosztagok módszeresen felrobbantották a városban maradt összes még álló házat. A Vörös Hadsereg 1945. január 17-én vonult be 'felszabadítóként' a teljesen elnéptelenedett városba. Ekkorra a varsói lakások 93 százaléka megsemmisült vagy súlyosan megrongálódott.

Felfoghatatlan pusztítás. Az ember önkénytelenül teszi fel magának a kérdést: ilyen sorscsapásokat követően honnan merítik az erejüket és a hitüket a lengyelek? Hősökben és mártírokban nincs hiány, az ország porosz-orosz háromszori, majd legutóbb 1939-ben a Molotov-Ribbentrop paktummal  a náci-szovjet kettészakítás komoly véráldozatokat követelt.

A városnéző buszról leszállva úgy döntöttünk, hogy testközelből is felfedezzük Varsót. Azonnal találtunk is egy olyan tip-top állapotban lévő zsuk-ot, hogy nem tudtunk ellenálni a csábításnak: Négy henger, három sebesség, két lámpa, egy utánozhatatlan zöld szín. A rendszerváltás előtti időkben sok ilyen csoda koptatta a magyar utakat is, de manapság már csak elvétve látni. De találkoztunk egy hamisítatlan retrográd műremek bádog bodegával is. Ennek sem tudtunk ellenállni, de nem cikizésből örökítettük meg, hanem azért, hogy valóban lehessen érzékelni a különbségeket.

Az új és a kifogástalanul felújított épületek viszont letaglózóan ellentétes képet mutattak, szinte el sem hiszi az ember, hogy ugyanabban a városban jár. Az ünnep előestéjén megnéztük a hivatalos állami rendezvényt és a szmolenszki tragédiára emlékező, emlékeztető talán jogosan szkeptikus lengyelek demonstrációját. Lengyel barátaink szerint a népesség 86%-a nem fogadja el balesetként a 2010-ben történtek hivatalos verzióját. Okuk mindenképpen van hitetlenkedni, mert éppen azokban a napokban derült fény az orosz orvosi vizsgálatok egyértelmű visszásságaira.

Végül leróttuk tiszteletünket az ismeretlen lengyel katona sírjánál. Útközben számos hagyományőrző civil szervezettel, baráti társasággal találkoztunk. A város szinte minden pontján volt valamilyen megemlékezés. Meg kell jegyezni, hogy a lengyelek komolyan veszik a hagyományőrzést és nem titulálják azonnal - legalábbis szerintem -  lengyelkedőnek azt, aki nemzeti színekbe öltözik akár hétköznap is. Reméltük, hogy fogunk találkozni magyarokkal, de aznap este nem hallottunk magyar szót. Végül a lengyel konyha jellegzetes ételeinek felfedezése után élményekkel gazdagon, de holtfáradtan indultunk vissza a szállodánkba. Tudtuk, hogy másnap egy várva-várt, de hosszú nap vár ránk.

(folytatása következik...)