Ugyan ti nem emlékeztek,  de mi nem felejtünk.

Behálózott egyház Bertók T. László 2011. október 22., szombat 23:59

Az egykori ügynökeitől való maradéktalan megtisztulás, a múlttal történő szembenézés reményében rövidesen megjelenik a Háló című könyvsorozat második kötete, amelyet a Magyarországi Evangélikus Egyház múltját vizsgáló tényfeltáró bizottság állít össze. A három történészt, egy jogászt és egy lelkészt tömörítő testület a zsinat megbízásából 2005 óta az állambiztonsági iratokat dolgozza fel. A közeljövőben megjelenik – a tavalyi bevezető tanulmánykötet után – az első, konkrét személyeket és jelentéseiket tartalmazó kötet, amely várhatóan viharokat kavar majd. Kiderült ugyanis: a Kádár-korszakban az egyházi vezetést behálózták az ügynökök. A miértekről és a hogyanról kérdeztük Kertész Botond történészt, a tényfeltáró bizottság tagját.

1956 október 23-án a hazugság és a zsarnokság ellen tört ki a forradalom.

Sajnos ma még mindig ott tartunk, hogy a teljes igazság felfedéséért kell küzdenünk.


feladó Civil Kapocs Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

címzett Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. ; Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

másolatot kap "Dr. Percze Tünde"

dátum 2011. augusztus 30. 9:45

tárgy Indítvány díszpolgári rendelet módosítására

 

Tisztelt Elnök Asszony és Elnök Úr!

 

A Civil Kapocs Egyesületet képviselve kérem Önöket, hogy a következő rendes bizottsági ülésükön vegyék napirendre és - amennyiben egyetértenek civil egyesületünk kezdeményezésével - a helyi közélet megújulásának és megtisztulásának jegyében bizottságaik hozzanak képviselő-testületi határozati javaslatot a díszpolgári rendelet módosítására a következők figyelembevételével:

1.) A pártállam idején az állambiztonsági szervezet III-as (fő)csoportfőnökségével együttműködő ügynök, informátor, titkos megbízott, titkos munkatárs, operatív tiszt vagy funkcióban hasonló feladatot ellátó - leegyszerűsítve méltatlan ügynökmúlttal rendelkező - személyt ne lehessen jelölni "Alsónémedi Díszpolgára" cím viselésére.

2.) A hatályos díszpolgári cím adományozásáról szóló helyi rendelet 6. par. 1. pontja (érdemtelenné válás )egészüljön a fentiekben körülírt státusszal és megfelelő bizonyítottság esetén a 'méltatlan ügynökmúlttal' rendelkezők díszpolgárí címe is automatikusan visszavonásra kerüljön.

Reméljük, hogy Bizottságaik és a Képviselő-testület is egyet fog érteni egyesületünk kezdeményezésével.

Alsónémedi, 2011. augusztus 30.

Üdvözlettel:

 

Juhász Zoltán

Civil Kapocs Egyesület elnöke


A bizottságok nem vették napirendre az ügynökkérdést.

Esetleg az Elnök Asszony és az Elnök Úr napirendre vette volna, de valaki megakadályozta?

Részlet Alsónémedi Nagyközség Képviselő-testületének 2011. 09. 13-i jegyzőkönyvéből:

Vincze József: Megkeresés érkezett a Civil kapocs képviselőjétől, rendeletmódosításra, hogy mielőtt díszpolgári címet adnak, valakinek nézzenek utána, hogy nem volt-e ügynök. Felhívja a figyelmet az SZMSZ rendelkezésére, hogy kik kezdeményezhetnek rendelet módosítást. A jegyzővel egyeztettek, a hivatal részéről nem tartják indokoltnak ezt a fajta módosítást, de természetesen a képviselőknek, bizottságoknak lehet más véleménye.


Alsónémedi Nagyközség Önkormányzata 18 órakor az Opál házban tartja a hivatalos ünnepséget. Teljes egészében egyet tudok érteni az ünnep kapcsán Dr. Tholt Mária hírmondóban megjelent szavaival, ami tökéletesen mutat rá a lényegre:

"...S a nemzet küzdelme nem ért véget. Nem érhet addig véget, míg az elnyomó kádárrendszer  egyetlen kiszolgálója is bármilyen fajta hatalmat gyakorolhat. Amíg ezek utódai meggazdagodva a gazdasági hatalmat megszerezve ma is a magyarság ellenségei. Amíg a nemzetgyalázók és hazaárulók nem nyerik el méltó büntetésüket. Amíg a békés tömegbe lövetők nincsenek börtönben. Amíg ha katonai hatalomnak nem is, de az idegen pénzügyi hatalomnak ki vagyunk szolgáltatva, addig nem lehet valódi demokrácia, tiszta Magyarország!..."

(forrás: Alsónémedi Hírmondó)

Szerintem Illyés Gyula "Az egy mondat a zsarnokságról" című versében minden benne van amit erről az ünnepről tudni vagy érezni kell: