A tegnapi szüreti felvonuláson - a Fiesta táncklubot kísérve - közelebbről sikerült megismernünk Inárcsot. Egészen más végigsétálni egy-egy településen, mint az autó ablakából az elsuhanó házakat figyelni. Ami számomra először furcsa volt, hogy számos ház is szüreti díszbe öltözött és a porták előtt, a református egyházban gyakorolt szeretet-vendégséghez hasonló módon - a felállított ünnepi installációk mellett - kínálgatta ki-ki a saját maga 'portékáját': kelt kalácsot, almás gyúrottat, juhtúrós pogácsát. És nem csak a felvonulóknak, hanem a szomszédoknak, arra járó ismerősöknek, de még a vadidegen járókelőknek is. Milyen nemes, irigylésre méltó szokás!

A felvonulás megállóinál - köszönhetően az adott helyszín tulajdonosainak is - ellenszolgáltatás nélkül olthatták a fellépők és a kilátogatók is a szomjukat. Bizony furcsa manapság, hogy valamiért nem kell fizetni, de kellemes meglepetés volt. Hozzá kell tenni, hogy valamilyen rejtélyes okból az emberek nem hordták nyalábszámra el a dobozos üdítőt, de még a csapolt sör vagy a csapraütött kis hordó bor is kitartott, elég volt mindenkinek. A végállomáson a kosárba kirakott gyümölcs mellé a tárcsalapon sült csirkecomb ugyan nem volt ingyen, de 600 forintért akkora adag volt porciózva (körettel és savanyúsággal) hogy ketten is jóllaktak belőle.

'Hát itt valami nem stimmel' gondoltam magamban, itt nincs jelen az egyébként jellemző 'közlegelők tragédiája'?

"...A közlegelők tragédiája a közjó és az önérdek konfliktusát mutatja be, amely az önzés szabadsága esetén egy társadalmi csapda. E jelenség a nevét Garrett Hardin The Tragedy of the Commons című cikkéből kapta Az említett cikkben egy angol közlegelő szerepel példaként, amely tíz tehenet tud eltartani, és így mindegyik tehén tíz liter tejet ad. Az egyik gazda egyszer csak gondol egyet, és kicsap még egy tehenet a legelőre. Ekkor egy-egy tehénnek már kevesebb fű jut, ezért mindegyik 10 helyett csupán 9 liter tejet ad naponta – de az a gazda, amelyik két tehenet legeltet, 10 helyett 18 liter tejhez jut. Ezt idővel észreveszi egy másik gazda, és az is kicsap még egy tehenet a közlegelőre. Ekkor már minden tehén csak 8 liter tejet ad, de a két dezertőrnek fejenként 16 liter teje lesz. És így tovább, minden egyes gazda akkor jár jobban, ha még egy tehenet hajt a legelőre. Azonban amikor már legalább hatan cselekednek így, akkor azok is az eredeti 10 liternél kevesebb tejet kapnak, akiknek két tehenük van. Végül, amikor már nyolc gazda tart két tehenet, a kéttehenes gazdák csak négy liter tejet kapnak az eredeti tízhez képest. (A kilencedik gazda már nem nyerne semmit egy második tehénnel.) Ennek ellenére, ha egy gazda úgy döntene, hogy visszavonja az egyik tehenét, rosszul járna. (Rövidítések a képen: SZT=szabálytisztelők, D=dezertőrök, K=közösség)

A közlegelő mint erőforrás addig működik optimálisan, amíg minden felhasználó betartja a közös megegyezéssel megállapított szabályokat. Azonban egy szabályokat betartó szereplő számára bármely időpontban nyereségesebb a „dezertálás”, mint a szabályok betartása – miközben a szabályokat betartó többi szereplő számára egyénenként csak mérsékelten (esetenént alig érzékelhetően) romlik a helyzet. Végső soron a szereplők azáltal, hogy a közvetlen érdekeiknek megfelelően cselekednek, saját maguknak ártanak.

A közlegelő tehát csapdahelyzetet mutat be; ennek legismertebb gyakorlati példája a környezetszennyezés..." (idézet: wikipédia)

Azt a felismerést, hogy Inárcson a köz- és az önérdek valamiféle különleges egyensúlya lehet jelen még egy dolog megerősítette: a település kellős közepén egy öles fákkal teli, többhektáros sporttelep van, ami nem csak focipályának, hanem szoborparknak, biciklis ügyességi és kosárlabda pályának, hanem még egy állandó kis színpadnak is helyet ad. (Természetesen a szükséges szociális blokkokkal.)

 

Itt nem parcellázták ki a a 'közlegelők' minden négyzetcentijét, hanem fenntartották a KÖZ javára. Egy őszes halántékú polgárőrrel szóba elegyedve tudtam meg, hogy ugyan a sporttelep melletti kisebb telekrészt korábban ugyan eladták egy szállítmányozó cégnek, de már azt is bánják. "...bárcsak tudnánk visszaszerezni..."

A fenti példával ellentétben itt a lakosok pedig 'nem hajtanak ki több tehenet a közlegelőre' a kelleténél. (Legalábbis nem sokan.) Nincs körbekerítve a focipálya sem és maradt parkolóhely is bőven. Irigylésre méltó! Talán nem ártana kilépni a mi kis Trumansónk-ból és felismerni, hogy a KÖZösségünk (K) már szinte csak dezertőrökből (D) áll és nagyítóval kell keresni a szabálytisztelőket (SZT).

Ha egyáltalán maradt még valami, amin még dezertőrködni lehet, vagy esetleg mi már majdnem mindent felparcelláztunk?

Mi, némediek ismerjük az idők hívószavát:

"...the business is the business of the business..."

(Milton Friedman)