movie75 document98 business62 business62  paper101  documents15  breakfast13jarokeloinfo24 

Ma 2026. augusztus 13., csütörtök, Ipoly napja van. Holnap Marcell napja lesz.

Közel kétéves huza-vona után ma jogerősen végetért az ABÉVA Kft. gazdálkodási adatai megismerése ügyében indított bírósági keresetünk: az eredetileg kért adattartalommal és formátumban megkaptuk a részletes főkönyvi kivonatokat, ABC sorrendben, részösszegekkel a szállító naplókat és a főkönyvi kartonokat tartalékok mozgásáról. A fenti adatokat először 2013. áprilisban kértük, az adatszolgáltatás elmaradása miatt 2013. májusban NAIH vizsgálatot kezdeményeztünk, amire 2014. április 1-én kaptunk választ: az ABÉVA Kft. szinte semmit nem tartott be a rá is vonatkozó Infotv-ből, de a NAIH mégsem kötelezte az adatok kiadására. (Ellenben az adatigénylésünk megismétlését javasolta.)

A NAIH javaslatára 2014. április 4-én megismételtük a korábbi adatigénylésünket, persze folytatódott a fingreszelés olyan képtelenségekkel például, hogy a Civil Kapocs Egyesület nem is létezik, meg azzal, hogy már nem is ugyanazzal a szoftverrel könyvelnek:

"...Ön nem ismerheti a könyvelő cég szoftverét, annál is inkább, mivel már nem a Felügyelő Bizottsági tagsága idején megismert cég végzi a könyvelésünket. Ön nem irányítja és nem irányíthatja az említett könyvelő iroda munkáját, az Ön részére készítendő elektronikus másolat elkészítése során. 
...Ön mint a Civil Kapocs Egyesület Elnöke kérte a közérdekű adatokat egy anonim elektronikus címre ahol olyan  egyesületet nevez meg, amely ilyen elnevezésben nem is létezik. Jelzem a közérdekű adatkérés elektronikus formában engedélyezett, de annak biztosítása nem kizárólag a kérelmező kívánságának teljesüléséből áll, főleg ha a jelentős terjedelmű anyagról van szó..."

A 2014. április 23-i pénzügyi bizottsági ülésen a biztonság kedvéért megkérdeztük, hogy valóban másik szoftverrel történik-e a könyvelés:

“...Juhász Zoltán: Én csak azt szeretném megkérdezni a Belágyi úrtól, hogy a könyvelő cégben volt-e változás, és hogy ha igen, akkor mikortól? ...korábban a Konto-roll végezte a könyvelést…

Belágyi Tamás: Igen. Most a Számos Lehetőség Zrt. végzi….asszem január 1-től….2014. január 1-től van velük szerződésünk. Ez egy rt. az meg egy kft volt, ennyi.

Tóth Katalin: Ez csak nálunk lényeges, bővítjük a tevékenységi körünket, illetve ugye ezáltal emberi erőforrást is biztosítunk...tehát ezért kellett

Juhász Zoltán: ...de akkor házon belüli ez a…?.

Tóth Katalin: Persze. Ugyanaz a tulajdonosa, mint a Konto-roll kft.-nek. Mivel ez rt. ezért más a tőkenagyság, máshogyan állnak hozzánk pályázatügyileg, ugye...ez mind azért kell, hogy újabb piacokra nyitunk….úgyhogy ugyanazokkal a feltételekkel....

Juhász Zoltán: Ugyanazzal szoftverrel is könyvelnek?

Tóth Katalin: Igen, mindent.

Juhász Zoltán: Köszönöm!....”

A per során az alperes kitartott tényszerűen hamis állítása mellett, miszerint a könyvelés már nem infomátrixban történik, a felperes elferdíti a párbeszédet és Tóth Katalin szájába olyan nyilatkozatot ad, amit nem is mondott, és különben is a felperes rosszhiszemű és nincs apelláta!

Később a tanúként beidézett Erdődi Zoltán úr is megerősítette, hogy az ABÉVA Kft. könyvelése main infomatrix szoftverrel történik, tehát megdőlt az alperes azon védekezése, amit egy másik könyvelési szoftver használatára alapozott. 

A per későbbi szakaszában már csak azt kellett bizonyítanunk, hogy az adatok léteznek és azok közérdekű adatnak számítanak. Ez nem volt túl nehéz, mert könyvelés csak létezik és a kért listákban nincs olyan minősített vagy személyes adat sem, ami indokolttá tehetné az adatszolgáltatás jogszerű megtagadását.

Az alperes ABÉVA Kft. jogi képviselője továbbra is fenntartotta, hogy amit kérünk, az abban a formában nem létezik:


Az alperes ezeket az egyébként ezeket az elvileg nem is létező adatokat mindenesetre cd-re írva és e-mail-en is elküldte. Ráadásul a szállító napló ABC sorrendben, részösszegekkel került lekérésre az infomatrixból, éppen úgy, ahogyan az eredeti adatigénylésünkben kértük. A fentiek azonban nem zavarták az alperest abban, hogy az ABC sorrendbe rendezésért és a részösszeg-számításért megpróbáljon bruttó 91,440 forintot elkérni. A gond csak az, hogy a megküldött szállító naplók már ABC sorrendben voltak, ráadásul meg azok a fránya részösszegeket is tartalmazták. Itt a vége, fuss el véle!

Azt a kérdést azonban joggal feltehetjük magunknak, hogy mi szükség volt a kétévnyi időhúzásra, cinikus értetlenkedésre, az egyébként eléggé elfoglalt Erdődi úr bíróságra citálására egy teljesen triviális ténykérdésben? Vajon mi értelme volt ügyvédet fizetni, 730 forintért postán feladni cd-n olyan fájlokat, amik tök ingyen e-mail-en is elküldhetők voltak? Hát nem sok.

Az önkormányzat - mint állami szerv - tulajdonában álló cég miért nem tartotta be azokat a törvényeket, amelyek betartását egyébként az állam elvár tőlünk?

A kereset tárgyát képező adatok >>>


 

Meghívó és előterjesztések >>>

 

Az elmúlt hónapokban többször felvetettük, hogy talán nem ártana megvizsgálni az ABÉVA Kft. jelenleg még euróban lévő kötvényének forintra konvertálását, mivel az MNB alapkamata 2014. július óta már csak 2,1 %. Rendre mindig azt a választ kaptuk, hogy a kötvényt jobban megéri euróban tartani.

 

Meghívó és előterjesztések >>>

 

Meghívó és előterjesztések >>>

 

Meghívó és előterjesztések >>>

 

Különös fordulatot vett a volt suzuki telephely tulajdonszerzésének ügyében lefolytatott helyi 'vizsgálat' részleteinek megismerése érdekében tett kísérletünk. Megismételt elsőfokú eljárás után a Budapest Környéki Törvényszék 2014. június 30-án kelt jogerős ítéletében kötelezte Alsónémedi Önkormányzatát a Budai és Kovács ügyvédi iroda által készített szakvélemény korábban kitakart részeinek megküldésére.

Az jogerős ítélet az indoklásban azonban azt is kimondta, hogy az ügyben zárt ülések tartására törvényesen nem lett volna lehetőség, ezért szerettük volna teljes terjedelmében megismerni a részleteket. (Ha nem zárt, akkor nyilvános ülés...) Az önkormányzat törvényességi felügyeletét gyakorló Pest Megyei Kormányhivatal szakmai állásfoglalásában osztotta az álláspontunkat és megállapította, hogy 'eljárási szabálytalanság történt':

A törvényességi felügyeleti szerv jelezte, hogy a jegyző asszony - a személyes adatok kivételével - tegye mindenki számára hozzáférhetővé a korábban zárt ülések jegyzőkönyveinek vonatkozó részét.


Az önkormányzatnak most már papírja van róla, hogy titkolózva, a nyilvánosság jogtalan kizárásával tárgyalta meg a volt suzuki telephely tulajdonszerzésének körülményeit.


 


Meghívó és előterjesztések >>>

 

 

CIVILKAPOCS vs. ABÉVA: Tegnap délután újabb tárgyalás volt a Budapest Környéki Járásbíróságon. Az alperes képviselője is kezdeményezte, hogy a Konto-Roll Management Kft. képviseletében Erdődi Zoltán Úr tanúként kerüljön meghallgatásra. A tanú - igazmondás terhe mellett - tételesen ellentmondott az alperes addigi állításainak. A bírónő viccesen azt is megkérdezte az alperes képviselőjétől, hogy valóban komolyan gondolta-e a tanú meghallgatásának kezdeményezését. Erdődi úr elmondta, hpgy az ABÉVA Kft. könyvelését az új cég is main infomatrix szoftverrel vezeti, az ABC sorrendbe rakás sem gond, mert a program eleve ABC sorrendben adja ki az adatokat és lehetőség van közvetlenül szinte bármilyen elektronikus formátumba (pdf, excel, txt, dbf, word) exportálni. A bírónő többször figyelmeztette az alperes képviselőjét, hogy szedje össze magát és legalább öt perc teljen el két egymásnak ellentmondó nyilatkozata között.

Különösen vicces volt, amikor az ABÉVA Kft. képviselője végül olyan adatok nem létezésére hivatkozott, amelyek előállításához saját maga csatolt korábban számlát és banki kivonatot. A pontot az I-re már csak az rakta fel, amikor az alperes azt állította, hogy az infomatrix  nem gyűjtőkódos (részletes) főkönyvi kivonatot nem tud előállítani, miközben Belágyi úr minden negyedévben csatol egyet a beszámolójához.

A bírónő megelégelve a kétórás mellébeszélést és gittrágást, javasolta az alperes képviselőjének a kért adatok kiadásának megfontolását, majd berekesztette a tárgyalást és 2015. január 12-re új időpontot tűzött ki. Éppen ideje lenne pontot tenni az ügy végére, mert először 2013. áprilisban kértük az ABÉVA Kft főkönyvi kivonatait és szállító naplóit.