- Terepmintás gatyájuk van? - kérdezi a vevő a military boltban. - Biztosan tudjuk, hogy valahol van, csak nem találjuk! - válaszol az eladó. Nos, a fenti párbeszédhez hasonlókat Rejtő regényekben szoktunk olvasni, nem egy bizottsági ülésen hallani. Történt ugyanis, hogy dr. Tüske Zoltán - a pénzügyi bizottsági tagja - korábbi bizottsági ülésen felvetette, hogy honnan is kellett volna tudnia arról, hogy az Alsónémedi Önkormányzat megtakarításait (diszkont kincstárjegyben) a Hungária Értékpapír zRt. kezeli. Akkor azt a választ kapta, hogy ez köztudomású tény és számos csatornán keresztül értesülhetett volna erről a bizottsági és testületi jegyzőkönyvekben, akár még az Alsónémedi Hírmondóban is.
Szombaton utolsó útjára kísértük Tomit a család tagjaival, barátaival, osztálytársaival, sporttársaival és a végtisztességet lerovókkal együtt az Alsónémedi temetőben. A református szertartás első gondolata egy mindenkiben azonnal és azóta újra és újra feltett kérdés volt: Miért kellett ennek így megtörténnie? Istenem! Nem lett volna elég egy majdnem tragikus figyelmeztetés? Miért nem érkezett az utolsó pillanatban egy angyal, aki fordított volna egy kicsit a sors kormánykerekén? Abból is éppen ugyanúgy megtanulhattuk volna egy életre, hogy mit szabad és mit nem és hogy a figyelmünk egy pillanatra sem lankadhat, főleg ha életek vannak a gondjainkra bízva.
Az újságíró mindenre kész, koponyájában éles ész,
ide-oda repked, és mindent megszimatol.
A személyes tragédiák, a vízbe fúltak, a veszett kutyák,
csak újságcikkek, amiket elolvasol.
Emberi ésszel felfoghatatlan tragédia az, ami héten a Szent Anna tónál történt. Annyira abszurd és megdöbbentő, hogy szavak sincsenek rá, de a kérdéseket nem is most kell feltenni. Most annak van itt az ideje, hogy a szavak helyett az iskola bejárata előtti gyertyák írják le a leírhatatlant és mondják el az elmondhatatlant. Egyszer majd a szavak ideje is eljön...
Őszinte részvétünk a gyászoló családnak!
