Suzuki Ullmann jogi szakvélemény kiadása ügyében a Budapest Környéki Törvényszék új elsőfokú eljárás lefolytatásáról határozott: A kék halál beállta miatt a gépet újra kell indítani. Még egy év... Lassan úgy tűnik, hogy a rendszer önmaga futtatására is alkalmatlan. Az is lehet, hogy a végén upgade-elni kell az alaplapot és csak a bootolás végén fog kiderülni, hogy az időközben kicserélt elemek nem kompatibilisek egymással. A dolog már csak azért is vicces, mert egy teljesen egyszerű jogi kérdésről van szó, nem kellett bizonyítási eljárást lefolytatni, reméljük a vinyó nem lett szektorhibás és majd a ki tudja hanyadik eljárás alatt az aktakukacok sem fogják felfalni az iratokat. Egyszer egy nagyon okos embertől megkérdezték, hogy mi is az a jogállam. Az egyébként szokásos véget nem érő és érthetetlen jogászkodás helyett csak ennyit mondott:
"Akkor beszélhetünk jogállamról, ha a törvényeket mindenki és az állam is betartja"
Június 10-én reggel 9 és 10 órakor került sor a sitt-telep tulajdonszerzésével kapcsolatos iratok és a volt Suzuki telephely tulajdonszerzésével kapcsolatban készült jogi szakvélemény javaslatának megismerése ügyében indított kereseteink másodfokú tárgyalásaira.
Az alsonemedi.hu-n nem várják önkéntesek felajánlásait, ezért a holnapi napra a szigetszentmiklósi önkormányzat telefonos ügyeletén jelentkeztünk önkéntesnek. Bármilyen időtartamú, bárminemű segítséget várnak. A pontos helyszínt és feladatot nem tudták megmondani, de annyit megtudtunk, hogy palackos vizet és hideg élelmet kapnak majd az önkéntesek. A jó hangulat és az alkalomhoz illő öltözet biztosításáról egyénileg kell gondoskodni. Holnap 8-16 óra közötti időszakot ajánlottuk fel, ha valaki csatlakozni akar hozzánk, akkor hívjon a +36 30 9913704-es számon. Az idokep.hu szerint nem lesz komolyabb eső, de nem árt felkészülni. Az oda-vissza utaztatást szükség esetén megoldjuk. Találkozó 2013. június 7-én 7:30-kor a 2351 Alsónémedi, Kistói u. 21. előtt, érkezés 17 óra körül.
Mi, a Magyar Köztársaság Országgyűlésének tagjai, azok, akik hiszünk abban, hogy Isten a történelem ura, s azok akik a történelem menetét más forrásokból igyekszünk megérteni, hazánkért és a magyar nemzet egészéért, az Alkotmányban rögzített felelősségünk jegyében, a magyarság egyik legnagyobb történelmi tragédiájára, a történelmi Magyarországot szétdaraboló, s a magyar nemzetet több állam fennhatósága alá szorító, 1920. június 4-én aláírt békediktátumra emlékezve, számot vetve e békediktátum által okozott politikai, gazdasági, jogi és lélektani problémák máig tartó megoldatlanságával, egyaránt tiszteletben tartva a magyar nemzet érdekeit és más nemzetek jogát arra, hogy a magyarság számára fontos kérdésekről másként gondolkodjanak, attól a céltól vezettetve, hogy e cselekedettel hozzájárulunk a Kárpát-medencében együtt élő népek és nemzetek kölcsönös megértésen és együttműködésen alapuló békés jövőjéhez, s egyúttal a XX. század tragédiái által szétdarabolt Európa újraegyesítéséhez, a következő törvényt alkotjuk.
Az 1920. június 4-én aláírt trianoni békediktátum kitörölhetetlen, máig feldolgozatlan nyomot hagyott Közép-Európa nemzeteinek tudatában, generációk óta a régió történelmének és politikai eseményeinek közvetlen vagy közvetett befolyásolója. Közép-Európa államai és nemzetei a döntés rájuk vonatkozó következményeinek megfelelően eltérő módon viszonyulnak a szerződéshez. Egyes nemzetek önazonosságuk megteremtése és kiteljesítése szempontjából meghatározó és előremutató eseménynek tekintik, ám a magyarság számára Trianon a XX. század legnagyobb tragédiája. A nemzeti emlékezés, a Kárpát-medence népei közös jövőjének elősegítése és az európai értékek érvényesülése azt a feladatot rója ránk, hogy segítsük Trianon döntéseinek megértését és feldolgozását. Ugyanakkor lehetőséget ad arra is, hogy bebizonyítsuk : a nyelvéből és kultúrájából erőt merítő magyarság e történelmi tragédia után képes a nemzeti megújulásra, az előtte álló történelmi feladatok megoldására.
Vasárnap este hat órai kezdettel került megrendezésre a községi megemlékezés. Ha cizelláltan szeretnék fogalmazni, akkor azt mondanám, hogy a megemlékezést szerény érdeklődés övezte, ha nem akkor pedig azt mondanám, hogy szégyen-gyalázat, hogy ilyen kevesen voltunk. Pedig a közlekedés igen csak zavaró zaját és a záport leszámítva a megemlékezést kár volt kihagyni. Akik halaszthatatlan elfoglaltságuk miatt nem lehettek ott, de szánnak időt az emlékezésre, azoknak ajánlom Raffay Ernő és Szabó Pál Csaba igen színvonalas kiállítását a Trianon Múzeumban. Akiknek nem áll módjukban a közeljövőben Zalaegerszegre utazni, ahol a Trianon vándorkiállítás most látható, akkor kattintson a fenti képre vagy erre linkre és virtuálisan megismerheti a kiállítás teljes anyagát. Azért is érdemes időt szánni rá, mert az alkotók az okokra is rávilágítanak nem csak az okozatokra, így könnyebben megérthetők, átláthatók az összefüggések.
Az európai szomszédünnep-hez csatlakozva a Civil Kapocs Egyesület idén felvállalta a KISTÓI SZOMSZÉDÜNNEP megszervezését. Majdnem kicsúsztunk a határidőből, mert tavaly szeptemberben voltak a 2000-ben Párizsból indult kezdeményezés keretében rendezett szomszédünnepek. Szerencsére minden jól alakult: időben megérkezett a közterület-foglalási engedély, elkészültek az eseményre készített kitűzők, molínók, oklevelek és hál' Istennek az időjárás is kegyes volt hozzánk.
Reméljük az időjárás nem fog keresztbe tenni és remélhetőleg vihar nélkül megússzuk az első KISTÓI SZOMSZÉDÜNNEPET. Rossz idő nincs csak rossz felszerelés - szokták mondani - de érthető módon nem viharkabátot terveztünk partiszerkónak. Egyenlőre reménykedünk, mert nagyon nem tehetünk mást.