RÖVIDHÍR - Október 23. - Csizmadia László: A békemenet azt üzeni, nem maradunk adósrabszolgák
Budapest, 2012. október 18., csütörtök (MTI) - A békemenet egyik szervezője szerint az október 23-ai rendezvény azt üzeni a világnak és pénzhatalmaknak, hogy a magyar nép nem tűri az adósrabszolgaságot, ahogy korábban sem tűrte. Csizmadia László csütörtökön sajtótájékoztatón azt is mondta, a békemenetre pártállástól függetlenül várnak minden magyar embert.
Csizmadia László, a Civil Összefogás Fórum (CÖF) alapítója és szóvivője közölte, a menet csendes és kulturált lesz, arra pártpolitikusokat nem várnak, és politikai beszéd sem hangzik majd el. Mint mondta, emlékezni és tisztelegni kívánnak az 1956-os szabadságharcosok előtt, akik vérüket adták, és ha rövid időre is, de kivívták a magyar nép szabadságát.
Közölte, a békemenet demonstrálja azt is: továbbra is megvédik Orbán Viktor miniszterelnököt, és kiállnak mellette; az IMF-nek pedig azt üzenik, ne pártpolitizáljon. Hozzátette, baráti jobbot nyújtanak minden segítőkész szervezetnek, azonban pénzügyi manőverekkel nem hagyják leváltani a kormányt.
Elmondta, a békemenet kora délután - a korábbi menetektől eltérően - a Széna térről indul és a Margit körúton, majd a Margit hídon át a Nyugati pályaudvart érintve, a Bajcsy-Zsilinszky úton az Alkotmány utcán át ér a Kossuth térre.
(MTI 2012. október 18., csütörtök 12:21)
(kép: civilosszefogas.hu)
Gyülekezés: 2012. október 23. 13.00-14.00 óra között a Budapest, II. kerület, Széna téren.
Útvonal: Széna tér - Margit körút - Margit híd - Szent István körút, Bajcsy Zsilinszky út - Alkotmány utca
Érkezés 16.00 órára az állami ünnepségekre
Csizmadia László: A Mi Békemenetünk
Az előző nyolc év vesztesei nehezen viselik, hogy elvesztették hatalmukat. Mondhatjuk azt is, éhesek az urak! Pavlovi reflexeik működnek, és arra is képesek, hogy az 1956-os népfelkelés emlékünnepét kampánycélra használják. A jelölt, Bajnai Gordon a gazdaságban és a politikában egyaránt bukott ember. Nem tudja lesöpörni magáról a kisemberek tragédiáiban örökre ráégett libatollakat. Hiába próbálja sanda mondatokkal elterelni a figyelmet arról, hogy a minisztersége és miniszterelnöksége alatt felvett hitelekkel - amit pártbarátaival együtt szórt el - végképp a víz alá nyomta saját országát, amely már addig is fuldoklott az adósságban.
Szinte vicces ez az állapot. Ahelyett, hogy akik idáig juttattak minket, bocsánatot kérnének és szemlesütve eltűnnének a politikából, újra szónokolni fognak. Remélem, senki nem ül fel az újabb és legújabb hazugságoknak, bár abban igaza van Tamás Gáspár Miklósnak, hogy ha a baloldal csak ilyen figurákat tud felmutatni, akkor sem a következő választásokon, sem 2018-ban nincs esélye visszatérni a hatalomba. Hiszen minden gondolkodó ember tudja, hogy egy hitelét vesztett politikai erő változatlan személyekkel, ideológiával és ígérvényekkel nem fog csodát tenni, ahogyan jobb termés sem várható anélkül, hogy a földet újra fölszántanák és bevetnék.
A magyar nemzeti civil világ 2010-ben, a 2/3-os választási győzelemmel, egyértelműen üzent a megelőző politikai berendezkedésnek. 2012. január 21-én az első Békemenet soha nem látott méretű figyelmeztetés volt, de ez sem volt elég. Azóta is tart a sürgés-forgás, a futkosás az amerikai nagybácsikhoz. Az aggodalom tárgya valójában persze nem az ország ügye, még csak nem is az úgynevezett szabadságjogok. A cél nem kevesebb, mint a kétharmados többséggel megválasztott nemzeti kormány leváltása nemzetközi segítséggel, amelynek természetesen borsos ára van, de a számlát – mint eddig – most is nekünk szeretnék benyújtani. Ami 2002 és 2010 között bebizonyosodott, a világválság elburjánzásának idején fokozottan érvényes: a politikai háttértámogatásért, a hitelből finanszírozandó újabb hitelekért a nemzeti vagyon és a lakosság tűrőképességének maradéka a csereérték.
A Békemenet október 23-án ismét elindul, és szépen, csendesen demonstrálja az együvé tartozást, az élő nemzeti konzultációt. Akik korábban ott voltunk és most is ott leszünk, egy nyelven beszélünk, sőt szavak nélkül is értjük egymást. Tudjuk, hogy a szabadság megvalósulásának terepe nem a lebutított médiából ömlő etetés kritikátlan befogadása, hanem autonóm emberek közösségi tevékenysége.
Ezt demonstrálja a Békemenet, amely emlékezik és emlékeztet.
Emlékezik az 1956-os magyar ifjúságra és Nagy Imrére, a „felébredt” kommunistára, akinek volt ereje és szíve megtagadni az álságos ideológiát.
Emlékeztet arra, hogy nem maradunk adósok, de nem akarunk örökös adós-rabszolgaságban élni. Ezért minden nehézség ellenére támogatjuk Orbán Viktor miniszterelnököt és a magyar kormány azon törekvéseit, melyek a nemzet szuverenitásának megőrzését és a szegény néprétegek felemelését szolgálják. Gondolkodást, kitartást és közösségi szolidaritást igénylő munka az, amelybe belekezdtünk. Csak úgy sikerülhet, ha nem hagyjuk, hogy hazugságokkal éket verjenek közénk.
„Egy a haza!”
Ez a mondat a Milla körül tévelygő emberekre is vonatkozik. Azt az üzenetet hordozza, hogy a 2/3-os többséggel megválasztott kormány irányvonala mellett kiálló civilek várják őket és kérik, hogy gondolkodjanak. Ne hagyják, hogy egy hiteltelenné vált gazdasági és politikai erőcsoport újra és újra ugyanazokkal a hazugságokkal és ígéretekkel verje át őket, mint amelybe 2010-ben belebukott.
Mi, magyarok – vagyis akik ebben az országban élünk, dolgozunk és osztozunk a nehézségeken - jól ismerjük ennek az országnak gondját-baját és örömeit, hibáit és erényeit. Nem vagyunk dúsgazdagok, sem világpolgárok, akik előkelő idegenként, fölülről köpködik a hazát. A mi közösségünk nem amerikai vagy európai világvárosok luxusszállodáiból üzen, nem sok éve külföldön élő elitcsoport véleményét közvetíti, hanem a Békemeneten találkozik és megfogja a mellette álló ember kezét. Nem szónokol, hanem csendesen vonul. Megmutatja az összefogást, hiszen nem engedhetjük, hogy az adósságcsapdából kivezető úton visszafordítsanak bennünket. Tovább kell mennünk, ha nehéz is lesz még egy darabig. Meg kell teremtenünk a magunk, gyermekeink és unokáink számára a sikeres és végre boldogabban élhető jövőt!
forrás: civilosszefogas.hu >>>
"...Szlovákia nem volt köteles beengedni Sólyom Lászlót a területére, aki 2009. augusztus 2-án magyar államfőként kívánt résztvenni egy komáromi szoboravatáson – döntött Luxemburgban az Európai Unió bírósága...." (forrás: www.parameter.sk >>>)

Hát igen. A szabályok rugalmas értelmezésére számos példát láthattunk az utóbbi években. Mindig attól függ, hogy éppen kiről van szó, a szabályt úgy értelmezzük, esetleg - végső esetben - kiegészítjük valami olyannal, ami 'konform' módon megváltoztatja az eredeti szabályt. Orwell Állatfarmjában - ahol az egyébként baloldali meggyőződésű szerző bírálja az akkori (1950) Szovjetúniót - az állatok forradalmának alapvető szabályait olyan helyre írják fel, ahol később mindig szemük előtt legyen.
Az egyik szabály az volt, hogy az állatok nem alszanak ágyban. Persze a hatalmat bitorló disznók hamar 'rászoktak' ágyban alvásra, amit azzal magyaráztak, hogy erre a 'feladataik ellátása' miatt van szükség. (Emberszámba vegye őket az az ember, akivel kereskednek.)
Végül megtalálták a tökéletes megoldást: a szabályokhoz kis kiegészítéseket tettek:
A 'Minden állat egyenlő' szabály a ',de vannak állatok, akik egyenlőbbek'-kel egészült ki, ami rögtön szabályossá tette a disznók az ól helyett, a házban lakását. Miután az is kiderült, hogy a disznók még az ágyba is befeküdtek, 'Az állatok nem fekszenek ágyban' szabály szépen kiegészült a ',lepedővel' toldalékkal, tehát az ágyban, szalmazsákon alvás azonnal 'hivatalossá' vált.
Szóval az EU bírósága szerint lehet jönni-menni bárkinek, de aki EU állampolgár mellet esetleg köztársasági elnök is, arra teljesen más szabályok vonatkoznak. Vajon hogy dönthették el, hogy a gyalogszerrel hídon átkelő Sólyom László Elnök Úr éppen akkor 'szolgálatba helyezte-e magát', ahogy a rend éber őrei szokták? Valószínűleg az volt a baj, hogy Sólyom László Úr az EU konform 'MOST EU ÁLLAMPOLGÁR VAGYOK, NEM ELNÖK!' feliratú láthatósági mellényét éppen nem viselte, mert ellenkező esetben nem lehetett volna kérdés, hogy milyen minőségében is szeretne átkelni a hídon.
Tehát valahogy így festene az új szabály: ...lehet jönni-menni bárkinek, de ha valaki köztársasági elnök is egyben és állampolgári minőségében utazik, akkor a saját és a látogatandó tagállam nyelvén is azonos betűmérettel és betűtípussal elöl-hátul is kétnyelvű 'EU ÁLLAMPOLGÁR VAGYOK, NEM ELNÖK!' felitattal ellátott CE minősítéssel rendelkező láthatósági mellényt kell az ott tartózkodása alatt 24 órában viselnie a wc-n, a zuhanyban és az ágyban is, mert ellenkező esetben a tartózkodása illegitimmé ő maga pedig azonnal persona non grata-vá válik. És a szabály, az szabály! (Amíg másképp nem értelmezik vagy meg nem változtatják.)
1997-ben a Magyar Nemzeti Bank 'adósságcserének' titulálva - akkori értéken - 2170 milliárd forint fiktív adósságot alakított át piaci alapon kamatozó tényleges adóssággá a semmiből. Önmagában ez a 'csere' akkora hatású, hogy a mai (állam)adósságunk kb. 25%-kal lenne alacsonyabb. Drábik János 2001-ben népszavazást javasló cikke nagyon szépen körülírja, hogy szerinte pontosan kik, hogyan és mekkora értékű gazemberséget követtek el.
Nem maradunk adósok
A „Békemenet”, a magyar emberek tömegeinek csendes vonulása 2012. január 21-én példaértékűen mutatta föl egész Európának, hogy „egy a haza”.
Amint 1848 a forradalom, 1956 a népfelkelés, úgy 2012 a nemzeti szuverenitásért való kiállásunk dátuma lett.
1956. október 23-a példát adott Európának. Mertünk bátrak lenni és fiataljaink vérét áldoztuk hazánk és Közép-Európa keleti felének szabadságáért. Most az adósság béklyójából szeretnénk kitörni, és ha más értelemben is, újra áldozatokra és összefogásra van szükség. Hiszen megtapasztaltuk, a történelem pedig többszörösen igazolta, hogy az „adós-rabszolgaság” képes nemzeteket megsemmisíteni.
Az alábbi mondat az igazságszolgáltatás útvesztőiben kering 2011. májusa óta. Az eldöntendő kérdés még mindig az, hogy a lenti mondatban kértem-e a sitt-telep tulajdonszerzés dokumentumához kapcsolódó pénzforgalmat igazoló mellékleteket vagy nem. (A mondatban van egy elírás: a pályázatával helyett pályázatának-at szándékoztam írni.)
"...A sitt-telep tulajdonosa és Alsónémedi Nagyközség Önkormányzata közötti dokumentumot (az összes kapcsolódó melléklettel együtt, pl. kp. befizetési bizonylat, banki kivonat részlete), ami a sitt-telep tulajdonszerzésének és pályázatával ügyletével kapcsolatos. Kérem csatolják a beadott korábban pályázatot is..."
A katasztrófásról készített jelentés legalább olyan ellentmondásos, mint a JFK kivégzéséről készült Warren jelentés vagy a 9/11 Comission Report. A parlamenti vizsgálóbizottság által szakértőként felkért fizikus (Kozéky László) nem kevesebbet állít, mint hogy idegenkezűség, detonáció okozhatta a gátszakadást.
(4:30-nál kezdődik a vörösiszaphoz kacsolódó rész)
Dr. Kozéky László beszél a vörösziszapról még 2010-ben.
Ma lezárult a szennyvízkezelő-beruházás közbeszerzési eljárásának egy szakasza, nevezetesen a hirdetményre eredményesen jelentkezők elfogadása. A három induló közül csak a Colas pályázata volt eredményes, a dolgok mai állása szerint másik két jelentkező - a nem megfelelő hiánypótlások miatt - eredménytelenül pályázott.
Valóban hosszútávú megoldás-e a teljesen liberalizált szabad piac minden területen? Egyre többen gondolják úgy, hogy rossz út a gyeplő bedobása és majd az erősebb, okosabb, gyorsabb piaci szereplő lesz domináns és ezzel versenyre készteti majd a teljes mezőnyt. A megoldást támogatók lényegében a piac önszabályzó kereslet-kínálat mechanizmusára apellálnak. Az utóbbi évtizedek tapasztalatai azonban ráébresztett mindenkit arra, hogy az egyenletből kimaradt egy olyan változó, ami önmagában képes felborítani az egyensúlyt.








