movie75 document98 business62 business62 paper101 documents15  breakfast13 jarokelo transport305 1 archery6  network73  navigation9 question28  file148   info24

KEZDŐLAP BLOG A MAGNÓKAZETTÁTÓL A YOUTUBE-IG

Flowchart lr

Idén is részt vettünk a K-monitor 'Adatozz okosan!' hackathonján. A projektünk neve arra a folyamatra utalt, hogy még 2010-ben - az Alsónémedi Önkormányzat szabályzata szerint - egy magnókazettát kellett volna vinni ahhoz, hogy megkaphassuk valamelyik ülés hangfelvételét, miközben kereskedelmi forgalomban már évek óta akkor sem lehetett magnókazettát kapni. Mára viszont - a Civil Kapocs Egyesületnek köszönhetően - az összes ülés felvétele fenn van youtube-on és az iratok elérhetők az interneten. A projektünk lényege ennek a fejlődésnek a következő lépése - a könnyű eligazodás biztosítása - volt a temérdek információ között.

Évek óta kérünk ki és osztunk meg közérdekű adatokat: százötven (több órás) videofelvétel youtube-ra feltöltve, egyes napirendekhez kapcsolódó előterjesztések pdf-ben google drive-on megosztva, öt évre visszamenőleg az összes határozat és jegyzőkönyv szövegesen kereshető  formában.

Azonban el kell ismerni, hogy önmagában kevés pusztán a hozzáférés biztosítása, mert rengeteg és sokféle adatról van szó, az összefüggések nem láthatók át. Ennek oka, hogy a folyamatok nem egymás után következnek, hanem egymással párhuzamosan húsz-harminc ‘ügy’ is van folyamatban.

Egy tipikus ügyet több akár bizottság néha többször is megtárgyal mire az képviselő-testület elé kerül, ahol a végleges döntést meghozzák és az alapján kerül szerződéskötésre, majd végül a számla kifizetésére. Ez sokszor több hetet, néha hónapot vesz igénybe.

A vizalizációnk lényege az volt, hogy az ‘ügyeket’ - elágazó logikai szálakat - megjelenítsük. Ez lényegében a bizottsági és testületi ülések összetartozó napirendi pontjait jelenti.

Konkrét példa
2015. 09. 23. Képviselő-testület ülése (az ábrán a 3 nyakkendős ikon)

21. napirend: Birgejárás II. területen lévő ingatlan megvásárlása, ill. kisajátítási eljárás elindítása A konkrét napirendi pontra mutató link+horgony:

http://www.civilkapocs.hu/www/index.php/hackathon/1112-2015-09-23-kepvisel-testuelet-uelese.html#N021

Az N021 horgony után a html kódban az első link az előterjesztésre mutat (A fájl nevének első karakterei alkalmasak a dátum kinyerésére az idővonali megjelenítéshez):

https://drive.google.com/file/d/0B2IZtQGuAdKKU29xVHdJNzlMaVBQaTA0WHUxOWd0YTU4WWk0/view

A második link a Településfejlesztési bizottság támogató határozatára.

http://www.civilkapocs.hu/cgi-bin/kiosk/index.pl?PBH=PBH&EV=2015&HO=h09&like=39%2F2015.+%2809.14.%29+TKM&runsql=1

A harmadik link a Pénzügyi bizottság határozatára:

http://www.civilkapocs.hu/cgi-bin/kiosk/index.pl?PBH=PBH&EV=2015&HO=h09&like=98%2F2015.+%2809.15.%29+sz.+PJ&runsql=1

A negyedik link a 2015. 09. 23-i testületi ülés videofelvételének arra pontjára mutat, ahol elkezdték tárgyalni.

https://youtu.be/MAcNldfSKA8?t=4h15m33s

Az ötödik link a szerződésre mutatna, de az még nem áll rendelkezésünkre.(az ábrán szaggatott vonal)

A hatodik link mondjuk egy vagy több számlára mutatna, amit a szerződés alapján állítottak ki, de még az sincs meg. (az ábrán szaggatott vonal)

A hetedik link a meghozott határozatra, de még az sem áll rendelkezésre. (az ábrán ez is szaggatott vonal)

A két bizottsági határozatra mutató html file végén is vannak hivatkozások, amik ügy bizottsági üléseken elhangzottak felvételeit, az előterjesztéset, illetve a bizottsági ülésekre vonatkozó html oldalt adják vissza

Jelen pillanatban a ‘nagy képből’ csak egy-egy mozaikot látunk, ahogy a hivatkozásokra kattintunk.

Az apache-on futtatható perl cgi szkript lényege az volt, hogy az összes 'állomásról' elérhető linkre kattintva a teljes kép jelenik meg értelemszerűen az egy-egy mozaikra mutató hivatkozásokkal.

A feladat hasonlít egy sitemap generátor funkcióra, ahol a szkript a hivatkozásokat dolgozza fel.

A szkript egy html oldal adott horgonyától kezdve a következő horgonyig található linkeket ‘térképezni fel’ és szerettük pl. google chart idővonalon vagy fastruktúrában megjeleníteni - mondjuk d3-al - úgy, hogy a megjelenített elemek maguk is hivatkozások legyenek és értelemszerűen az adott elemhez tartozó linkre mutassanak.



2015. 09. 23. Képviselő-testület ülése

21.) Birgejárás II. területen lévő ingatlan megvásárlása, ill. kisajátítási eljárás elindítása

http://www.civilkapocs.hu/www/index.php/hackathon/1106-2015-09-14-telepuelesfejlesztesi-bizottsag-uelese.html#N008
sub2:https://youtu.be/dTs-Cox6nVU?t=1h21m00s
sub2:https://drive.google.com/file/d/0B2IZtQGuAdKKXzdqVlN5bFZsaDhKQndETk9udU1IbkY4WHM4/view
sub2:http://www.civilkapocs.hu/cgi-bin/kiosk/index.pl?PBH=PBH&EV=2015&HO=h09&like=39%2F2015.+%2809.14.%29+TKM&runsql=1
http://www.civilkapocs.hu/cgi-bin/kiosk/index.pl?PBH=PBH&EV=2015&HO=h09&like=98%2F2015.+(09.15.)+sz.+PJ&runsql=1
sub1:https://youtu.be/VxDkDwvyCZo?t=1h18m15s
sub1:http://www.civilkapocs.hu/www/index.php/hanganyagok/1108-2015-09-15-penzuegyi-bizottsag-uelese.html#N012
sub2:https://youtu.be/VxDkDwvyCZo?t=1h18m15s
sub2:https://drive.google.com/file/d/0B2IZtQGuAdKKXzdqVlN5bFZsaDhKQndETk9udU1IbkY4WHM4/view
sub2:http://www.civilkapocs.hu/cgi-bin/kiosk/index.pl?PBH=PBH&EV=2015&HO=h09&like=98%2F2015.+%2809.15.%29+sz.+PJ&runsql=1
https://youtu.be/MAcNldfSKA8?t=4h15m33s

A kétnapos hackathonon sajnos nem jutott idő a grafikus megjelenítésre, de 'leválogatás'-t sikerült leprogramozni. A hackathont a Születésház Egyesület  egy tableau vizualizációval nyerte, gratulálunk nekik!