movie75 document98 business62 business62  paper101  documents15  breakfast13jarokeloinfo24 

Ma 2024. október 22., kedd, Előd napja van. Holnap Gyöngyi napja lesz.

Közlemény 2011. 04. 05.

Józan Sándor Alpolgármester Úr kérésére a 'SUZUKI, A MI SZALONUNK' cikkünket átmenetileg visszavontuk.

Alsónémedi Nagyközség Önkormányzatának elfogadott 2011 évi költségvetésében bevételi oldalon 200 millió forint szerepel a Suzuki Ullmann telephely eladásából. Az Alpolgármester Úr tájékoztatása szerint a napokban vevőként komoly érdeklődő jelentkezett. A településünk érdekeit előtérbe helyezve nem szeretnénk befolyásolni a lehetséges alku és döntés folyamatát.

Ugyanakkor azt az információt is kaptuk, hogy a Katolikus Templom körüli díszburkolat ügyben előrelépés történt, amiről az Alpolgármester Úr írásbeli tájékoztatást ígért. Természetesen, a majd megkapott anyagot közre fogjuk adni.

 

Papcsák rendőri védelmet kért

 

A polgármester nem hátrál

 

 

 

 

 

 

 

 

Példamutató. Így kell(ene) rendet tenni.

 

 

Munkacsoport helyett munkakerülő csoportot sikeredett létrehozni?

Mi a helyzet a katolikus templom körüli díszburkolattal és a felmerült hibák felelőseinek kiderítésére alakult munkacsoporttal?

 

 

 

HOGY KERESÜNK 50%-OT???

HA ITT VESZÜNK:

 

...ÉS ITT ADUNK EL????

 

HAMAROSAN MEGTUDHATJUK...

 

 

"1989. március 24. - Sz. László vasúti járműjavító szakmunkás szovjetellenes plakátot ragasztott ki..."

A 'nagy testvér' akkurátusan dokumentálta a 'rendszerellenes' körök tevékenységét.

El sem tudjuk képzelni, hogy most hol tartanánk, ha évtizedeken keresztül valami értelmes dologra fordítottuk volna azt a temérdek pénzt és energiát, amit az efféle dolgokra fecséreltünk el.

 

 

Mit jelent az "általános, pozitív írányú befolyásolás"?

És a III/III Csop. "megelőző, megszakító intézkedése"?

Vajon milyen plakátot ragasztott ki Sz. László? Valami hasonlót?

 

 

"...Ti már nem emlékeztek. Én viszont nem felejtek..."

Érdekes gondolatok.

Vajon meg lehet valaha találni a megalkuvás és a megbocsájtás közötti helyes utat?

Nem lesz könnyű.

">Hazám árulói 2007

 

 

2011. március 17-én kezdeményeztük díszpolgári cím adományozását dr. Juhász István, Alsónémediről származó, a Fradiban és a Magyar Nemzeti és Olimpiai Válogatottban kimagasló eredményeket elérő labdarúgónk részére. Idén 35 éve, hogy bejezte aktív labdarúgóként a pályafutását.

 

Alsónémedi Képviselő-testülete tegnap új díszpolgári cím adományozásával kapcsolatos rendeletet fogadott el.

Emlékszünk még (ki jó, ki roszz szájízzel) a tavaly ősszel - még az előző Képviselő-testület - egy kézzel írott beadvány alapján meghozott döntésére, itt a zárt ülés jegyzőkönyvének részlete:


Napirend 16.) Kitüntetési ügy.


--- mielőtt elhagyná a termet, megköszöni a Képviselő-testület négy éves munkáját és 17. napirendi pontnak javasolja egy vacsora elköltését a Betyár Étteremben. Az önkormányzati választáson indulóknak sok sikert kíván és bízik több képviselő visszaválasztásában. --- nem indul, viszont Ő a képviselői választáson elindul és szeretne itt az ismert arcokkal találkozni . A magánéletben kívánja, hogy jó emlékek maradjanak meg az elmúlt évekről. Mindig a többség akarata érvényesült. Megköszöni jutalmát, de keserű szájízzel, mert a jutalmazás évekig nem volt megfelelő. A környező településeken magasabb volt a fizetés és a jutalom is, mint számára. Ha az utódja jól végzi majd munkáját, másképp járjanak el vele.

--- elmondja, családi okokból nem indul a választáson. Semmi problémája nem volt a Képviselő-testülettel és úgy érzi, mint rangidőst tisztelték. Azt kívánja, a Képviselő-testület folytassa eddigi tevékenységét és minél többen jussanak be a következő testületbe.
--- kimegy a teremből és az ülés vezetését
--- veszi át.
(12 főből jelen van 8 fő)

--- tájékoztatja a jelenlévőket, hogy Hernádon is pont most lesz a díszpolgári cím átadása, melyet ott is a Polgármesternek javasoltak.
A procedúrára nincs a Képviselő-testületnek döntése.
--- úgy gondolja, hogy nem kérdés tárgya.
--- szerint később nem biztos, hogy megkapná.
--- elmondja, szóban már neki is javasolták a Polgármesternek a díszpolgári címet, de nem írták le.
--- jelzi, neki is felvetették már.
--- felteszi szavazásra a javaslatot.
Alsónémedi Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete 7 igen, 1 tartózkodó szavazás alapján az alábbi határozatot hozta:

223/2010. (09. 10.) sz. önkormányzati határozat

Alsónémedi Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete ---nek az Alsónémedi Díszpolgára címet adományozza.

Határidő: azonnal.
Felelős: Györgyövics Károly alpolgármester.
--- – mivel további kérdés, hozzászólás nem érkezett – az ülést 16 óra 45 perckor bezárja.

 

Lenne mit kivesézni, például a szemrehányást a bruttó 1,880,000 Ft-os jutalommal kapcsolatban, de most a díszpolgári cím miatt vettük elő a jegyzőkönyvet.

Hát nem nevezném körültekintő eljárásnak. Valaki azt mondta hogy később nem biztos, hogy később is megkapná. Azt mindenképpen le lehet szűrni, hogy minimum kétség fogalmazódott meg ebben a hozzászólásban.

Az pedig szerintem nem volt méltó a díszpolgári címhez, hogy különösebb előkészítés nélkül került szavazásra és zárt ajtók mögött került átadásra. Még az 'ünnepélyes' átadáson éneklő gyerekek szülei sem mehettek be.

Egy díszpolgárnak nem kellene közmegbecsülésnek örvendenie?

Mi szükség volt a nyilvánosság kizárására?

Azok kizárására, akik többségének körében elvileg - pártállástól, vallási meggyőződéstől, társadalmi helyzettől függetlenül - szinte féltétel nélküli tisztelet a díszpolgárral szemben?

Ezek tényleg költői kérdések.

A tévedések csak akkor válnak hibákká, ha nem javítják ki őket.

Az új díszpolgári címmel kapcsolatos rendelet nagy körültekintéssel lett megalkotva, szem előtt tartva az utolsó cím adományázásának megkérdőjelezhető körülményeit:

-Nagyjából 500, a jelölést támogató helyi választópolgár aláírása

Tudjuk, hogy a jelenlegi képviselők 610 és 768 közötti szavazatokkal jutottak a testületbe. Az minimum kb. 500 választópolgár támogatása egyrészt megerősíti a képviselőket abban, hogy helyes döntés hoznak, másrészt még kétség sem merülhet fel a meggyőző választói támogatással kapacsolatban.

-A kezdeményezés - a Hírmondó útján - a jelölést követően nyilvánosságra kerül

A döntési és döntés előkészítési folyamatok nyíltságának elve fog teljesülni, mindenkinek lehetőséget adva, hogy kifejtse az esetleges ellenvéleményét. Így talán nem csak utólag mérgelődhetünk, miközben már érdemben nem tehetünk semmit, hanem - ha nem értünk egyet a jelöléssel - felhívhatjuk a testület figyelmét bizonyos körülményekre, amik esetleg befolyásolhatják a döntésüket.

-A díszpolgári cím visszavonásának lehetősége

Ez egy új, de mégis logikus, eddig nem szabályzott helyzetet tisztáz, ami arról szól, hogy egy korábban díszpolgári címmel kitüntetett polgár megfosztható lesz a díszpolgári címtől, ha bűncselekmény vádjával jogerősen elítélik. Reméljük erre soha nem fog sor kerülni, főleg nem választott tisztség ellátásával kapcsolatos ügyben.

Az ülésen az eredeti rendelet-tervezet az egyéves 'türelmi idő' négy hónapra csökkentésével került megszavazásra.

Az új rendeletet a Fidesz által delegált Képviselők és a Polgármester Úr szavazatával fogadta el a testület.

Szántó Erzsébet Képviselő-Asszony a szvazáskor éppen nem tartózkodott a teremben.

Egy internetről származó idézet:

"Elég macerás és kétségkívül sokszor nem a leghatékonyabb módszer a demokrácia, de momentán nics jobb ötletem."

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Elkezdhetnek komolyan aggódni a jelentős helyi adóbevétellel rendelkező önkormányzatok. Sajnos mi is. Alsónémedin a helyi adók bevétele az országos átlag kétszerese. (kb. 100e Ft / lakos).

Fideszes és ellenzéki polgármesterek körében is terjednek azok a hírek, hogy helyi adók elvonásával teremtené meg a kormány az  állami közoktatás pénzügyi forrásait...

">AZ ÍGÉRET SZÉP SZÓ, még ha 1990-es is...

"...Helyre kell állítani a helyi önkormányzatokat, hogy a demokrácia ne csak az országos politikában, hanem a mindennapokban is érvényesüljön..."