movie75 document98 business62 business62 paper101 documents15  breakfast13 jarokelo transport305 1 archery6  network73  navigation9 question28  file148   info24

KEZDŐLAP KÖRNYEZET 'SZEMÉT' ÜGY Sok beszédnek sok az alja, hallgatni arany?

A lenti felkérésre a válasz nem volt félreérthető, mert dr. György Balázs Úr válasza erre vonatkozóan mindössze egyetlen szóból állt:

NEM!


(Vincze Úré még ennyiből sem, de azt is megértettük.)

A történethez még az is hozzátartozik, hogy január elején Vincze József és dr. György Balázs Urak részére személyesen vittük be a hivatalba a felkérésünket. Percze Tünde Jegyző Asszony dr. György Balázs Képviselő Úrnak címzett felkérésünket nemes egyszerűséggel összetépte. 'Érdekes' eljárás, pedig tudtommal egy önkormányzati képviselőnek lehet levelet kézbesíteni a hivataba. Alsónémedin nem lehet, mert:

Szolgálunk és tépünk. :)

Annak ellenére, hogy a Vincze Úrhoz címzett felkérésünket a hivatal iktatta, választ azóta sem kaptunk. Nem mintha másra számítottam volna. A hallgatás azért is gáz, mert egy mindenkit érintő, érdeklő ügyről van szó. Mondjuk mIt várnék azután, hogy az ABÉVA felügyelő-bizottsági tagságom megszűnéséről is a hírmondóból értesültem. (Bár ezt a hivatal vitatja.)

Részünkről kipipálva a dolog, nem rajtunk múlt, hogy a volt pgm és a pgm Urak nem voltak hajlandóak nyilatkozni:

" A pénztártól való távozás után reklamációt nem áll módunkban elfogadni. "

 


feladó dr. György Balázs Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
címzett Civil Kapocs < Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. >
dátum 2012. március 8. 17:21


Tisztelt Képviselő Úr!

(...bizalmas rész...)

igazán azzal tisztelne meg - és nem csak engem - ha eleget tenne az alábbi felkérésünknek:

A Civil Kapocs Egyesület az Ökotárs Alapítvány támogatásával dokumentumfilmet készít a 2009-ben önkormányzati tulajdonába került hulladéklerakóról.

Önt, mint a jelenlegi tulajdonos Alsónémedi Önkormányzat volt polgármesterét és jelenlegi képviselőjét felkérjük, hogy véleményét, az Ön rendelkezésre álló fontosnak tartott, a falu lakosaira tartozó információkat a filmünkben való szereplésével ossza meg velünk és ezzel járuljon hozzá a film elkészítéséhez.

Úgy érezzük, hogy a történet pártatlan és hiteles bemutatása nagyon fontos lenne a tisztánlátás érdekében, ami a következő évtizedekeben a lerakó szomszédságában élőket minden kétséget kizáróan megilletné.

Nagyon reméljük, hogy eleget fog tenni a felkérésünknek!

Alsónémedi, 2012. március 8.

Üdvözlettel:


Juhász Zoltán elnök
Civil Kapocs Egyesület



Alsónémedi Nagyközség Önkormányzata
Vincze József Polgármester Úr részére
Tárgy: felkérés


Tisztelt Polgármester Úr!


A Civil Kapocs Egyesület az Ökotárs Alapítvány támogatásával dokumentumfilmet készít a 2009-ben önkormányzati tulajdonba került hulladéklerakóról.

Önt, mint a jelenlegi tulajdonos képviselőjét és részben döntéshozóját felkérjük, hogy véleményét, az Ön rendelkezésre álló fontosnak tartott, a falu lakosaira tartozó információkat a filmünkben való szereplésével ossza meg velünk és ezzel járuljon hozzá a film elkészítéséhez.

Úgy érezzük, hogy a történet pártatlan és hiteles bemutatása nagyon fontos lenne a tisztánlátás érdekében, ami a következő évtizedekben a lerakó szomszédságában élőket minden kétséget kizáróan megilletné.

Nagyon reméljük, hogy eleget fog tenni a felkérésünknek és 2012. január második felében sort tudunk keríteni a forgatásra.


Alsónémedi, 2012. január 6.


Üdvözlettel:



Juhász Zoltán elnök
Civil Kapocs Egyesület