movie75 document98 business62 business62 paper101 documents15  breakfast13 jarokelo transport305 1 archery6  network73  navigation9 question28  file148   info24

KEZDŐLAP CIVIL KONTROLL BRÓKERBOTRÁNY Nem túl szép kilátások

Az Alsónémedi Önkormányzat több, mint egymilliárd forint értékű diszkont kincstárjegye ragadt be a Hungária Értékpapírnál. Biztosan jó ideig el fog tartani, amíg tételesen átnyálazzák az ügyfélszámlákat. Csak akkor fog kiderülni, hogy valóban megvannak-e azok a diszkont kincstárjegyek, amiket a brókercég kimutatott az önkormányzatnak. A legsúlyosabb verzió az lehet, hogy az értékpapír nincs meg, az árát meg valami másra költötték. Sajnos ilyen esetek pár évente előfordultak nagy, nemzetközi cégeknél is. (MF Global, Refco). Ilyen esetekben az ügyfél a felszámolás során szembesül azzal, hogy nincs is olyan értékpapírja, amiről azt hitte, hogy van. A sors fura fintora az is, hogy a brókercég előzetes letartóztatásában lévő tulajdonos-vezetőjét a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége 2013-ban az év vállalkozója díjjal tüntette ki. 

A helyzetet súlyosbítja, hogy az önkormányzatnál utóbbi hónapokban úgy 'centizék ki' a megtakarítás-gazdálkodást, hogy minél kevesebb kincsárjegyet kelljen beváltani. A szerencse a szerencsétlenségben viszont az, hogy március 15-ig érkezik be a helyi adóbevételek egy része.(kb. a fele). Ne is gondoljunk bele abba, hogy mi  lett volna, ha mondjuk március végén borul a bili a Hungária Értékpapírnál és az adóbevételből befolyó felesleges likviditást is befektetik kincstárjegybe a Hungáriánál. Szerencsére nem így történt.


Rövidtávon sajnos el lehet felejteni a nagyívű terveket és úgy kell áttervezni a költségvetést, mintha nem is lenne az bizonyos egymilliárdocska. 2015-re 563 millió forinttal több kiadást terveztek, mint bevételt, de erre a lyukra - a mai állapot szerint - nincs fedezet. Nem lesz könnyű, hiszen közben az ABÉVA Kft-nek is törlesztenie kell a 2009-ben kibocsátott (deviza)kötvényét, ráadásul demoklész kardjaként ott függ még az árfolyamkockázat is.

Windisch László MNB alelnök szerint a Hungaria Értékpapírnál a gyanús pénzfelvételekre figyeltek fel. Ennek kapcsán a feltárt kár 'csak' egymilliárd forint körül van, azonban volt egy zártkörű kötvényprogram is - amire ha nincs fedezet - 5-6 milliárd forint lehet a hiány. Ha netán így lesz, akkor nem lesz sok esély az egymilliárd forintunk visszakapására.