movie75 document98 business62 business62 paper101 documents15  breakfast13 jarokelo transport305 1 archery6  network73  navigation9 question28  file148   info24

KEZDŐLAP CIVIL KONTROLL SUZUKI, A MI SZALONUNK Suzuki Ullmann jogi szakvélemény feketén-fehéren

Suzuki Ullmann jogi szakvélemény feketén-fehéren

Közérdekű adatszolgáltatás keretében megkaptuk a Suzuki telephely tulajdonszerzésének körülményeiről készített komplex jogi szakvéleményt. Tüzetesen elolvasva elképesztő részleteket ismerhetünk meg. Az összes többi mellett a számomra is új, legfontosabb és egyben legmeghökkentőbb körülmény, hogy a korábbi tulajdonos 23 millió forintos igénye szóbeli tájékoztatásként merült fel, pedig a pénzintézetek konkrét írásbeli ajánlatot tettek. Itt fontos megjegyezni az érintettek korábbi nyilatkozatait, miszerint azért fizettünk ennyit, mert a korábbi tulajdonos a pénzintézeteknek fizetett 157 milliós vételár felett részére további 23 millió forint fizetését kötötte ki. A plusz 23 millió forintot gyakorlatilag kidobták az ablakon. És még számos szabálytalanság.

 

Az üröm az örömben, hogy a szakértő által javasolt jogi lépéseket is kitakarták.

Márpedig a jogi szakvélemény következtetése nem személyes, hanem közérdekű adat.


 

feladó Civil Kapocs Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
címzett "Dr. Percze Tünde"
dátum 2011. október 15. 16:31
tárgy Adatszolgáltatás 2011. október 14.

Tisztelt Jegyző Asszony!

2011. október 14-i adatszolgáltatásuk keretében megkaptam a Budai és Kovács ügyvédi iroda által készített, anonimizált komplex jogi szakvéleményt. A szakvélemény által javasolt jogi lépések is kitakarásra kerültek, amik álláspontom szerint nem személyes adatok. Kérem, hogy kizárólag a személyes adatokat kitakarva ismételten küldjék el a jogi szakvéleményt!

 

Üdvözlettel:

 

Juhász Zoltán